A Zohár – elérés nélkül lehetetlen

Mindaz, amiről a Zohár beszél, még annak legendái is, csak a 10 Szfiráról szólnak.

Ez a 10 Szfíra a Keter, a Hochma, a Binah, a Chesed, a Gevura, a Tifferet, a Necah, a Hod, a Jesszod és a Malchut.

A Zohár ezen szfírák egymással való interakcióját írja le. A kabbalista számára ezek a jelenségek, és kombinációik elégségesek ahhoz, hogy felfedjék a spirituális világokat.

Rabbi Shimon Bar Yochai (Rashbi) a Zohár szerzője, egy nagy problémával kellett, hogy szembe nézzen. Arról vitatkozott önmagával, hogy hogyan adja át a kabbala tanulását a jövőbeni generációknak. Nem akarta felfedni a Zohár könyvének tartalmát túl korán, mert félt attól, hogy a leírtak megzavarnák, és letérítenék az embereket az igaz útról.

Ennek elkerülése érdekében a könyv írását Rabbi Abára bízta, aki ismerte a módját annak, hogyan írjon egy olyan különleges módon, hogy csak azok értsék meg azt, akik arra érdemesek. A Zohár könyvének különleges nyelvezetének az lett az eredménye, hogy csak azok képesek megérteni az írottakat, akik már a spirituális szintek létráján vannak.

Ennélfogva a Zohár csak azoknak szól, akik már túlléptek a határvonalon és elértek egy minimális szintet a spiritualitásban. Ők azok, akik valóban képesek a könyvet megérteni spirituális szintjüknek megfelelően.

Ma a legtöbb lélek túl materialista és egoista ahhoz, hogy a Zohárt megértse. Ezért különböző eszközökre van szükségük ahhoz, hogy először is belépjenek az úgynevezett „spirituális zónába”. Ez olyan, mint egy nagy űrhajó, melynek egy nagy lökésre, egy rakéta meghajtására van szüksége, hogy kiszakítsa azt a gravitációs térből annak érdekében, hogy később már tovább haladhasson a saját rakétájával.

A támogató környezet, a hiteles tanár és a megfelelő könyvek adják meg a spirituális fejlődésünknek ezt a „rakéta lökést”.

A Zohárban különböző stílusú írásmódokat találunk, más-más nyelveken, attól függően, hogy a szerzői hogyan akarták az eltérő spirituális állapotokat kifejezni. Néha a többféle nyelvezet zavarodottságot okoz. Amikor például a könyv a törvényekről beszél, akkor az emberek azt hihetik, hogy a Zohár valamiféle moralitásról prédikál. Amikor pedig történeteket mesél el, akkor az emberek azokat valamiféle legendáknak, esti meséknek tarthatják. Spirituális elérés nélkül éppen ezért, lehetetlen a Zohárt megérteni, felfogni úgy, hogy az miről is szól.

A Zohár egy része a kabbala nyelvén íródott, másik pedig a legendák nyelvén.

Most pedig bemutatunk kettő történetet, amik a legendák nyelvén íródtak:

A szamárhajtó

A Zohár egy gyönyörű történetben mesél a szamárhajtóról. Egy olyan emberről, aki fontos emberek szamarait hajtja, hogy azok nyugodtan haladhassanak, és megbeszélhessék a dolgaikat.

Azonban a Zohárban a szamárhajtó egy olyan Erőt képvisel, mely segítheti azt a személyt, aki már rendelkezik a saját lelkével.

A történetben két férfi spirituális dolgokról beszélget, miközben egyik helyről a másikra haladnak. Bármikor, amikor egy olyan kérdéssel találkoznak, amit képtelenek megérteni, akkor a szamárhajtó „csodálatos módon” megadja nekik a választ.

Ahogy ők mennek tovább a „szamárhajtó válaszainak segítségével” felfedezik, hogy a látszólag egyszerű szamárhajtó valójában egy, a mennyekből küldött angyal, akinek csak egy célja van, hogy segítse őket a továbbhaladásban. Amikor elérnek a végső szinthez azt látják, hogy a szamárhajtó már rég ott áll, azon a szinten, őket várva.

A történet kabbalista magyarázata:

A számár a saját megszerzés iránti vágyunk, az önzőségünk. Neked is és nekem is van saját szamárhajtónk, aki vár ránk, hogy belépjünk a spirituális világba, és onnan kezdve segíthessen minket. Ugyanúgy, mint ebben a legendás történetben, felfedezzük majd, hogy ki is ez a szamárhajtó, amikor majd elérjük az ő szintjét a saját korrekciónk végén.

A menyasszony éjszakája

A végső korrekció előtt létezik egy különleges állapot, amit úgy nevezünk, hogy „a menyasszony éjszakája”. A Zohárban egy történet elmeséli, ahogy ez a menyasszony felkészül az esküvői ceremóniára. A menyasszony maga a lelkek gyűjteményét jelképezi, ez az a Kli (edény), mely készen áll arra, hogy összeolvadjon a Teremtővel.

Amikor mi elérjük ezt az állapotot, akkor érezzük majd, hogy az edényünk fel van készülve, támogatva van és készen áll a spirituális egységre, a vőlegényünk pedig a Teremtő. Mindez „éjszakának” van nevezve, mivel a Dvekut (összeolvadás, egység) még mindig nem nyilvánvaló, és a fény még nem képes ragyogni az edényekben. Az éjszaka azt jelenti, hogy az edény még mindig sötétségben van az egység hiányában.

Amikor az éjszaka nappá válik, az a végső korrekció bősége, ami meg van ígérve nekünk, viszont a Zohár még nem mondja el, hogy az pontosan miért is jó. Csak annyiba ad betekintést, hogy az majd teljességet, fényt és békét jelent mindannyiunk számára.