A természet mindent átható törvényének a felfedezése

“A megszerzés iránti vágy a teremtés alapvető anyaga kezdettől a végéig”

Baal Hasulam-Előszó a kabbala bölcsességéhez, 1. pont

Amikor mi benyomást akarunk szerezni valamiről, akár érzelmileg vagy intellektuálisan, vagy bármi más módon, akkor ugyanarra a hullámhosszra kell kerülnünk, mint az amiből benyomást akarunk kapni, azaz hasonló tulajdonságokkal kell rendelkeznünk. Például annak érdekében, hogy a rádióhullámokat felfogjunk, a rádió készüléket ugyanarra a frekvenciára kell hangolnunk, mint maga a hullám, mert csak így képes kívülről felfogni a hanghullámot.

A természet mindent átható ereje az adakozás iránti vágy, mely bőséget akar átadni. Ezzel szemben a mi saját természetünk az élvezet és a boldogság megszerzésére irányuló vágy, egy olyan vágy, ami csak magának akar élvezetet szerezni.

A természetünk önközpontú, így lettünk megteremtve, ahogy azt a kabbala elmagyarázza nekünk.

Más szóval, mi teljes ellentétben vagyunk a Felső Erővel, különbözünk ettől, akár az egyik véglet a másiktól, ennélfogva képtelenek vagyunk azt érzékelni.

Képesek vagyunk bármit is tenni, hogy elkezdjük érzékelni ezt a Felső Erőt?

Végül is képtelenek vagyunk elpusztítani saját természetünket, a megszerzés iránti vágyunkat, de nincs is szükség erre. Folytatnunk kell az életünket, mint eddig tettük, de ugyanakkor új érzékelő eszközökhöz kell jutnunk.

Honnan találhatunk ilyen érzékelő eszközt, ami kiegészít minket egy új természettel, az adakozás természetével az eredendő megszerző természetünk felett?

Itt segítségünkre siet a kabbala bölcselete. Ebben a pillanatban megszerzők vagyunk, minden magunkba szívunk. Még akkor is, amikor látszólag adunk valakinek, azt csak akkor tesszük, miután kiszámoltuk, hogy az megéri-e számunkra, és milyen profitunk származik az adakozásból.

Természetünk megakadályoz minket abban, hogy feltétel nélkül adjuk valaki másnak. A természetünk egész egyszerűen megtagadja tőlünk a hajtóerőt, amikor olyan cselekedetet akarunk végrehajtani, amiből semmilyen profitunk, jutalmunk nem származik.

Mi akkor vagyunk hajlandóak 50 dollárt adni, ha 100 dollárt kapunk cserébe. Esetleg még a 80-at is odaadjuk a 100 dollárért, de ha 101 dollárt próbálnánk meg adni, miközben vissza csak 100-at kapnánk, akkor az már lehetetlen számunkra.

Ez a fajta létezés nem csak a pénzre, vagy mással való cselekedetre vonatkozik, hanem egyszerűen mindenre amiben részt veszünk, ahogy azt Baal Hasulam elmagyarázza.

____________________________________________________________________

“Az jól ismert a természet kutatói számára, hogy a személy képtelen akár a legkisebb mozdulatot is tenni motiváció nélkül, anélkül, hogy az valahogy hasznot ne hajtson számára. Amikor például a kezünket a szék karfáról az asztalra tesszük, mindez azért történik, mert tudat alatt úgy érezzük, hogy a kezünket az asztalon tartva nagyobb élvezethez jutunk. Amennyiben ez nem így lenne, akkor a kezünket a szék karfáján hagynánk életünk végéig anélkül, hogy azt megmozdítanánk. Ez még inkább így van a nagyobb erőfeszítésekkel.”

Baal HaSzulám, “A Béke”

____________________________________________________________________

Még azok az emberek is, akik jobban segítenek másoknak, mint az átlag, akik például önkéntesként dolgoznak kórházakban vagy bárhol máshol, azért teszik, mert a végén  élvezetet hoz számukra.

Baal Hasulam elmagyarázza, hogy az emberiségen belül létezik kb. 10% ember, akik született altruisták. Ezek az emberek kicsit másképp reagálnak másokra. Ők nagyobb beleérzéssel, szimpátiával, empátiával rendelkeznek, tehát jobban érzik mások fájdalmát, szinte úgy érzik, mintha az a sajátjuk lenne, és ez az érzés kényszeríti őket arra, hogy másokat segítsenek. Ezek a természetes altruisták ugyancsak önközpontú módon cselekszenek, ami ugyancsak korrekcióra szorul. Viszont a külső szemlélő számára ez nem nyilvánvaló, mivel külsőleg ők látszólag adakozóként cselekszenek, és a belső szándékuk nem látható.

[1]

____________________________________________________________________

“Az ember eszenciája kizárólag a saját maga számára való megszerzés iránti vágy. Természetünk által képtelenek vagyunk akár a legkisebb hasznot is nyújtani mások számára. Ehelyett amikor másoknak adunk, arra vagyunk kényszerítve, azt várjuk, hogy a végén bizonyosan kapunk valami jutalmat.”

Baal HaSzulám, “A Zohár befejezéséhez írt beszéd”

____________________________________________________________________

Amikor egy kisbaba megszületik, akkor elkezd hallani, látni, reagál a külvilágra. Ő azokból a példákból fejlődik és tanul, melyeket megmutatunk neki.

Amennyiben a kisbabát az erődben hagynánk, akkor az állatokat másolná, utánozná, és állatként nőne fel. Egypár alapvető ösztönön és reflexen túl mindaz, ami bennünk van azt a tanulásból sajátítjuk el.

Akkor esetleg képesek lehetünk ugyan így a felső rendszert megtanulni, még akkor is hanem érezzük azt?

Hogyan viselkedhetnénk úgy, mint egy kisbaba vagy akár egy magzat, mely az adakozás új tulajdonságába szeretne megszületni?

Más szóval az a csecsemő, a magzat cseppjéből fejlődik ki. Utána különböző példákból tanul, és ezeken keresztül válik felnőtté.

Most egy spirituális magzat cseppjéből, melyet úgy nevezünk, hogy „a szívben található pont”, megjelenhet egy új személy, egy új vágy, aki megakarja ismerni, hogy mi az élete értelme azért, hogy elérhesse azt, ami ezen az életen túl létezik, hogy elérhesse azt az erőt, ami befolyásol minket és működik rajtunk.

A korporális növekedés során az ego fejlődik, és a magunk iránti megszerzés vágya az, ami növekszik és változik. A spirituális fejlődés közben az adakozás tulajdonsága az, ami fejlődik bennünk.

Szóval mire van szükségünk azért hogy elkezdjük ezt a folyamatot? Példákra – spirituális tanárokra van szükségünk. Ezért lett a Zohár Könyve megirva. Mint ahogy kisgyerekek, akik a világot tágra nyitott szemmel, szájukat tátva bámuljak, ahogy azt teljesen fel akarják habzsolni, hogy amit csak lehet megtanuljanak, nekünk is ugyan0gy kell megközelitenünk a Zohárt, mely nekünk az adakozás tulajdonságának példáját nyújtja.

Minél többet tanulunk az adakozásról, annál jobban hasonlitunk majd a természet mindent átható törvényére, a feltétel nélküli szeretet és adakozás erejére. A Kabbala terminológiájában ezt nevezik a “forma azonosság törvényének”, mely egy olyan fokozatos folyamatot ir le, mely elvezet minket a természet mindent átfogó erejének érzékeléséhez amekkor mértékben mi magunk hasonlóvá válunk ahhoz.