2. Resz: A vilag szamomra lett megteremtve 6. Fejezet: A Kulso, Az Belso

A teremtés terve

Elso állapot – Ein Sof

Törés

Masodik állapot – Ez a világ (ego)

Korrekció

Harmadik állapot  –  Ein Sof

• I. állapot  –  a kezdeti állapot (Ein Sof világa)
• II. állapot  –  a törött állapot (Ez a világ)
• III. állapot – a tökéletes állapot, melyet magunknak kell létrehoznunk (visszatérve az Ein Sof világába)

Hasonló ez ahhoz, ahogy mi a gyerekekkel viselkedünk. Készítünk például egy képet, azt darabokra vágjuk, mint egy kirakós játékot, és odaadjuk a gyerekeknek, hogy rakják össze a részeket. A kép összerakásán keresztül fejlődnek a gyerekek.

Minden egyes személyben található akarat (edény, vagy kli), amely két fő részre oszlik. A belső edényekre (kelim), amit úgy is nevezünk, hogy „gyökér”, „eredet”, „lélek” vagy „test”, és a külső edényekre (kelim), melyeket úgy ismerünk, hogy „ruházat” és „palota”.

Én a belső edényeimet (kelim), mint „magam” érzékelem, ennél fogva gondoskodok azokról, a külső edényeket pedig idegennek, nem hozzám tartózónak. A belső edények és a külső edények ellentmondanak egymásnak, azaz minél jobban szeretem a belső edényeimet annál jobban gyűlölöm a külsőket.

Létezik egy határ a kétfajta edények között, egy vonal, mely a törések határa. Ez egy bizonyos elválasztó fal, ami azt okozza, hogy én csak egy olyan számítással tekintek kifele, amely azt mondja, hogy „mit nyerhetek abból, amit kívülről kaphatok, mely javíthatja a helyzetemet. Mit nyerek azáltal, hogy kitekintek?”

Ez arra kényszerít engem, hogy másokhoz állandóan önzően viszonyuljak, arra vágyva, hogy azokat kizsákmányoljam.

Saját helyzetemet pedig folyamatosan úgy vizsgálom meg, hogy mi a különbség közöttem és a világ többi része között. Ennél fogva bármilyen meglepően is hangzik, minél rosszabb a világnak, én annál jobban érzem magam – feltéve, ha az én személyes biztonságom nincs fenyegetve.

Képtelen vagyok elviselni a külső edények beteljesülését. Képtelen vagyok független, érzéketlen maradni mások iránt, úgy tenni mintha nem érdekelne, hogy mi történik velük. Amikor egy másik személy sikeres az fájdalmat okoz nekem, szinte elpusztít engem. Állandó összehasonlításban vagyok másokhoz képest. Például, hogyha százezer dollárt keresek egy évben, és a körülöttem lévő emberek ötvenezret, akkor nagyon jól érzem magam, de ha valaki kétszázezer dollárt keres a környezetemben, akkor én óriási csalódást élek meg, és nem tudok megszabadulni ettől a gondolattól, és megelégedni azzal, ami nekem van, mivel csak az a fontos számomra, hogy másoknak kevesebb legyen, mint nekem.

Egyszerűen nem vagyunk képesek figyelmen kívül hagyni a külső edényeket, mivel úgy érezzük, hogy azok hozzánk tartoznak. Hogyha nem lenne kapcsolat közöttünk, akkor persze minden más lenne. Azonban a törés nem szüntette meg azt közöttünk, hanem egy negatív kapcsolatot hozott létre. Tehát még akkor is, ha semmi rosszat nem tettünk egymásnak, a törés ereje mégis valódi ellenségekké tesz minket.

_____________________________________________________________

„Ami megegyezik minden egyes ember számára a világban az, hogy készen állunk arra, hogy kért okozzunk és kizsákmányoljunk minden egyes embert, saját hasznunk érdekében, minden lehetséges eszközzel. Anélkül hogy figyelembe vennénk, hogy a saját sikereinket a barátunk romjaira építjük.”

Baal Hasulam – Béke a világban.

___________________________

Annak megértése, hogy ezek a dolgok hogyan működnek, rendkívül fontos, mivel ez adja meg nekünk a lehetőséget a változásra, egy ugródeszkára, amely a fejlődésünket elősegítheti.

Nézzünk meg egy másik példát. Pontosan azért, mert ez egy szélsőséges példa segíteni fog nekünk abban, hogy ezeket a dolgokat még mélyebben megértsük.

Az emberiség történelmének összes gonosztevője ugyanannak a belső hajtóerőnek a hatásra cselekedett, mely arra kényszeríttette, hogy megnövelje a szakadékot a belső és a külső edényei között. Például a náci Németország képtelen volt megelégedni azzal, hogy egyszerűen csak megvalósítsa a német nép hatalmas emberi képességét, hogy egy erőteljes és pozitív irányba fejlődő országot teremtsenek. Ehelyett ez a belső hajtóerő arra kényszeríttette őket, hogy felsőbbrendűnek érezzék magukat, hogy mások felett uralkodjanak és azokat elpusztítsák. Csak ekkor voltak képesek érezni, hogy valóban nagyok.

Az ember önzőségében úgy érzi, hogy más emberek meggyilkolása, kizsákmányolása, a felettük való uralkodása nagy élvezetet ad számára. Mindez a törés eredménye, hiszen az ember saját magát károsítja, a saját külső edényeit, de minderről nincs tudomása. Amikor egyszer rájövünk, hogy az összes gonoszság, amit másokkal szemben elkövetünk az valójában saját magunknak okozott kár, akkor majd hatalmas illúzióvesztést és fájdalmat élünk át. Mégis pontosan ez a fájdalom és illúzióvesztés segít majd minket abban, hogy végrehajtsuk az aktuális korrekciót.

Nem vagyunk hozzászokva, hogy ezeket a dolgokat megbeszéljük egymással, inkább elrejtjük azokat, ám ahol ez egyre láthatóvá válik az a politika színtere. Még egy tiszteletreméltó, elfogadható nevet is találtunk erre a hazugság világában, mivel ezt a viszonyt diplomáciának nevezzük. Mindegyik oldal arra készül, hogy a másik felett uralkodjon, azonban mivel nincs más választásuk, szövetséget írnak alá egymással.

Az emberi társadalomban nagyon sok olyan rendszert építettünk, mely lehetővé teszi, hogy látszólag normális életet éljünk, minimális összeütközéssel a belső és a külső edények között. Megértettük, hogy egyébként mindenki kárt okozna mindenkinek. Létrehoztunk társadalmi biztonságot, szociális rendszereket, adományokat, mivel mindannyian megrémültünk attól, hogy mi lesz, hogyha holnap mi is egy olyan állapotba kerülünk, hogy szükségünk lesz a segítségre. Ennél fogva a csapás előtt biztosítjuk magunknak előre a gyógymódot.

A gyűlölet a belső és a külső edények között egy emberi jelenség, mely nem létezik az állatvilágban. Amikor az oroszlán megeszi a zebrát, akkor az oroszlán nem gyűlöli azt, és a zebra sem gyűlöli az oroszlánt. Az oroszlán a zebrát ételnek tekinti, a zebra pedig megpróbálja megakadályozni, hogy a tápláléka legyen. Tehát nem létezik gyűlölet közöttük, a természet ösztönszerűen mindkettőt tökéletesen irányítja.

Hogyha nem lenne kapcsolat közöttünk, akkor nem lennénk képesek felfedezni az okát, hogy mi az az életünkben, ami a problémáinkat okozza. Azonban mivel most felfedezzük, hogy a kapcsolat létezik, és ez a kötelék alapvetően rossz, ezáltal képesek leszünk azt jóvá tenni, megváltoztatni.

Vizsgáljuk meg az emberiség jelenlegi helyzetét. A múltban az országok között alig létezett bármiféle kapcsolat. Minden egyes ország csak egy pár másik országgal volt összeköttetésben. Amikor messze voltunk egymástól, akkor szinte semmi kontaktus nem volt az emberek között, ezért ez a gonosz a kapcsolatunkon belül nem volt nyilvánvaló. Ahogy viszont a világ egyre inkább globálissá vált, mindenki elkezdett összekapcsolódni, mindenki hatással kezdett lenni mások életére. Hirtelen nincs hova menekülnünk, nincs egy másik bolygó, így a gyűlölet közöttünk egyre nyilvánvalóbbá válik. Mégis pontosan ez az a gyűlölet, ami arra kényszerít majd bennünket, hogy korrigáljuk a viszonyainkat egymás között.

_____________________________________________________________

Bár, mintha mi mindent magunk előtt látnánk. Minden egyes értelmes személy teljes bizonyossággal tudja, hogy amit mi látunk, az csak az agyunkon belül jelentkezik.

Baal Hasulam – “Előszó a Zohár könyvéhez”

___________________________

Most, hogy a másokkal való viszonyunk képét kicsit tisztáztuk, tovább mehetünk.

Ahogy azt fent említettük az az erő, amely a valóságunk képét két részre osztja (belső és külső edényekre) ugyanaz az az erő, amely a törést okozta. A törés után a vágyaink egy részét (a külső edények, vagy „ruházat” vagy „palota”)  nem érzékeltük sajátunkként. Ez olyan, mint egy személy, aki érzéstelenítést kapott a lábába, és ameddig a lábát levágták, ő csak nevetett és beszélgetett, úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna vele, mivel nem érzett semmit.

Az akaratnak ezen részeiben (melyet „ruházatnak” és „palotáknak” nevezünk) érezzük mindazt, ami nem mi vagyunk, azaz ezeken keresztül érzékeljük a külső világot. Körülöttünk emberek vannak, különböző folyamatok működnek, és az egész világ körülvesz bennünket, miközben valójában azok saját vágyunk részei.

Egy egész estés moziban élünk, melyben a saját vágyaink vannak a szemünk elé kivetítve, és ami a képet meghatározza, melyet a film minden egyes percében látunk, az az úgynevezett resimo (emlékkép).

Ahogy az már a második fejezetben megemlítettük a resimo, az az információs csomag, mely meghatározza a személyes fejlődési tervünket.

Tekintsünk vissza, hogy mit mondtunk erről korábban, hogy egy kis rendet teremtsünk.

A valóság három elemből áll. A fényből, mely a szeretet és az adakozás ereje (a Teremtő), a megszerzés iránti vágyból (a teremtmény) és a resimoból (emlékkép), mely a teremtmény fejlődési terve.

Először a Teremtő megteremtette a teremtményt, azaz az élvezet iránti megszerzési vágyat, aztán a Teremtő ezt vágyat egy belső részre (gyökér, lélek, test) és egy külső részre (ruházat, palota) törte. Létrehozta azt az önző érzést, ahol úgy érzem, hogy a világgal szemben állok.

A vágyon belül megtalálható a fejlődési terve annak, mely a resimokból (emlékképekből) áll. Mindegyik resimo egy bizonyos állapotot jelképez, melyet a teremtménynek át kell élnie, ameddig nem korrigálja a törést – azaz nem egyenlíti ki magát a Teremtő tulajdonságával -, ezáltal megvalósítva a teremtés célját.

Amennyiben visszatérünk a filmhez, amit mi most látunk, az ezeknek resimoknak a megvalósulása, amit a vágyunk 5 különálló részében érzünk, és ezen kívül semmi más nem létezik. Minden egyes pillanatban egy új resimo ébred fel a vágyamon belül, új benyomásokat keltve bennem, melyek arra kényszerítenek, hogy egy állandóan megújult világot lássak. Az egész életem, az egész valóság az nem más, mint ezek a resimok, melyek átfolynak rajtam, és bennem megvalósulnak.

A fény befolyásol engem, a vágyamat, melyen keresztül ezek a resimok elkezdenek átfolyni egy láncolatként, akár a celluloid filmnek a különálló filmkockái.

Úgy érzem, hogy ez az életem, amit éppen átélek, de valójában én vagyok-e az, aki ezt átéli?

Hogyha visszatekintek egy pár évet, akkor vajon elhiszem-e még mindig, hogy az én voltam?

Úgy tűnik mintha egy mozi ment volna rajtam keresztül. Nagyon sok ember érzi már így magát, azaz, hogy életük csak átfolyik rajtuk, mint egy álom,  hogy nem ők voltak azok valójában, akik cselekedtek és átélték azt, hanem, hogy valójában csak egy filmvetítést néztek, mely egyszerűen köréjük lett vetítve, és csak eljátszották a szerepüket abban.

A Zohár elmagyarázza, hogy valójában semmi más nem létezik, csak a resimok, a fény és a vágy. Minden egyes resimo, mely átfolyik rajtunk a vágyat két részre osztja, külsőre és belsőre. Mi magunkat érzékeljük és valami mást magunkon kívül, mely olyan, mint a külvilág, fák, Nap, Hold, emberek. Vannak gyermekeink, dolgozunk, de mindig létezik ez az „én” és ez a „valami más” az énen kívül.

Miért van ez így?

A valóság érzékelése egy ilyen módon, hogy az két részre van osztva, lehetővé teszi számunkra megtapasztalni, hogy rajtunk kívül létezik egy másik erő ( a fény, a Teremtő), mely arra kényszerít bennünket, hogy elkezdjük keresni és megtalálni azt.

_____________________________________________________________

Az összes világok, mind a felsők, mind az alsók az emberbe vannak bele foglaltatva.

Baal Hasulam – “Bevezető a kabbala bölcseletéhez írott előszóhoz” 1. pont.

_____________________________________________________________

A Zohár könyve rejtve van egy bizonyos módon, mert az emberek még nem tudják, hogyan olvassák, hogyan értsék meg mindazt, ami le van írva.

Mivel az olvasáshoz szükséges kulcs, ami a valóságérzékelésben van elrejtve.

A Zohár azt követeli tőlünk, hogy megértsük azt, hogy a valóság, amit mi érzékelünk az magunkon belül történik és nem pedig kívül. Még a felső világ is, amihez a Zohár könyve vezet minket csak bennünk lesz érzékelhető. Értelmetlen valami bejáratot keresnünk a felső világhoz a horizont túl. Ehelyett a belépés csak a bennünk lévő belső tulajdonságok változásán keresztül valósítható meg.

A Zohár egy olyan valóságról beszél, amely „felül” létezik, amit mi majd idő, tér, mozgás „felett” érzékelünk. Ez a külső valóság, amit a Zohár leír, és ami úgy tűnik hogy rajtunk kívül van, az sehol nem található, mert az a saját akaratunkon belül van. Az összes jelenség a múlt, a jelen, a jövő érzékelése, mind bennünk történik.

A történelem az egyszerűen csak egy folyamat, amit mi képzelünk el, mintha az megtörtént volna a múltban, miközben valójában az idő egyáltalán nem létezik, és a mozgás, az összes hely, amit látunk, vagy ahol voltunk azt csak elképzeltük.

Egyetlen egy hely létezik, ahol minden megtörténik: a saját vágyunk.

A dolgok természetes folyása, hogy a vágyunk különböző részei (belső és külső, azaz én és mások) összeütköznek egymással.

A Zohár könyve segít minket abban, hogyan korrigáljuk a részek közötti kapcsolatot azáltal, hogy összekapcsoljuk azokat, amíg mind eggyé nem válnak, és akkor majd nem érzékelünk semmi különbségét közöttük.

Ez a vágyott változás a valóságérzékelésünkben. Ez az, ahogy felfedezzük a felső világot, melyet úgy is hívunk, hogy a „következő világ”. Ez nem azt jelenti, hogy mi itt felkészítjük magunkat, és utána eljutunk majd egy másik helyre, ehelyett minél nagyobb szeretetet leszünk képesek mások felé mutatni, a jelenlegi gyűlölet helyett,  annál inkább elkezdjük érezni azt, amit úgy hívunk hogy „felső világ” vagy „következő világ”.

Az összes világ itt található a közöttünk lévő kapcsolatban, aközött a rész között, amit most magunknak érzünk, és amely részeket egyenlőre magunkon kívül távolinak érzékelünk.

Azok a vágyak, melyek úgy tűnnek számunkra, hogy rajtunk kívül állnak, azok különböző körökre oszlanak az egonk szempontjából tekintve. Legközelebb van hozzánk a családunk, a rokonaink és a barátaink. A következő kör, azok az emberek, akik segítenek minket, és akik létezéséből mi nyerünk, ilyenek az orvosok és egyéb segítők. Aztán vannak a többi emberek, akiket mi akarunk kihasználni, megkárosítani, és legtávolabb vannak azok az emberek, akiket valóban gyűlölünk. Mégis, ezek mind a saját vágyaink.

Amikor mi ezeket ismét összekapcsoljuk magunkkal, akkor fogunk ismét az általános lélekké válni, melyet a Teremtő kezdetben megteremtett. Ekkor visszatérünk az Ein Sof világába.

Nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy a valóságérzékelés korrekciójának folyamatát nem lehet művileg végrehajtani. Hogyha a szomszédom holnap rám kiabál, akkor nem mondhatok neki valami ilyesmit, hogy „Nyugodj meg barátom, mi végül is mindketten egy vágyhoz tartozunk!”.

Ez a változás nem csak egy egyszerű átlépés a belsőből a külsőbe. Ehelyett ez egy nagyon mély belső transzformáció, és hogy ezt végre tudjuk hajtani szükségünk van arra, hogy a Zohár könyve segítsen minket, hogy egy teljesen új valóságérzékelést építsünk magunkban, valamint azokban az emberekben, akik majd támogatnak minket ebben a korrekciós folyamatban.

_____________________________________________________________

A legrejtettebb titkok a bölcs szívűeknek lesznek adva.

Zohár mindenkinek Lech Lecha fejezet (Menj előre) 96. pont

___________________________