Jákov, Ézsau, Lavan és Balaam

Mi magunkat tanulmányozzuk, és magunkon belül próbáljuk megtalálni az összes vizsgálatot és részletet, melyet a Zohár könyve leír.

“Ennélfogva azt kell mondjad az én uramnak, Ézsaunak: „azt mondja a te szolgád Jákov, én Lavannal éltem”. Jákov azonnal megnyílt, hogy rabszolgává tegye magát előtte, hogy Ézsau ne vegye figyelembe azt az áldást, mellyel apja megáldotta őt. Mivel Jákov elhagyta őket az utolsó napokra.

Mit látott Jákov, hogy Ézsauért küldött és azt mondta: „Én Lavannal éltem” ?

Mindezt egy Ézsau számára végzett küldetés miatt tette?

Ehelyett Lavan (az arameai), mint egy ’hang’ járt a világban, és egyetlen ember sem menekült meg tőle. Mivel ő a jövendőmondó volt és a legnagyobb bűvölő Beor apja volt, és Beor pedig Balaam apja volt, ahogy az írva van: „Balaam Beor fia a jövendőmondó”. Holott Lavan még kitűnőbb volt a jövendőmondásban és a varázslatban, mint ők, mégsem tudta Jákovot legyűrni, bár ő különböző módokon megpróbálta Jákovot elpusztítani. Ahogy az írva van: „egy vándorló arameai volt az én apám”. Ennek okán küldött Jákov Ézsauért, mondva neki „Én Lavannal éltem”, hogy tudassa vele erejét.

Az egész világ ismerte, hogy Lavan az a legnagyobb bölcsek, jövendőmondók és bűvölők között volt, tehát azt, akit Lavan el akart pusztítani, senki nem menthette meg. Továbbá mindaz, amit Balaam tudott az Lavantól származik. Írva van Balaamról: „mivel én tudom, hogy akit te megáldasz, az áldott”. Ez még inkább így van Lavannal kapcsolatban, és az egész világ félte Lavant, és az ő mágiáját, ennélfogva az első szó amit Jákov, Ézsaunak küldött ez volt: „én Lavannal életem, és nemcsak rövid ideig, hanem neki húsz évig kellett Lavant elviselnie.”

Zohar Mindenkinek, VaYishlach [Jákov küldött], 21-23. pontok

Hogyha elképzeljük magunk előtt azokat a formákat és a magyarázatokat, amiket az iskolákban és életünkben általában hallottunk a Biblia történeteiről – például Jákovról, Ézsauról és az összes hasonló jól ismert névről -, és a Zohár tanulását azokkal közelítjük meg, akkor az nagyon összezavarhat minket, és nem tudunk arra koncentrálni, amit a Zohár valójában mond. (Lábjegyzet 1.pont)

Miközben olvasunk látszólag egy üres térbe kell kimennünk, mintha a világűrbe kerülnénk, ahol a Föld nem is létezik, mintha mi csak elképzelnénk azt, ami valaha a Földön történt. Végül is az idő, tér, mozgás mind illúzió, melyek csak a jelenlegi valóságérzékelésünkben léteznek.

Az a tény, hogy elképzelünk valakit, aki látszólag több ezer évvel ezelőtt élt, és utána  mindenféle régészeti ásatásokba kezdünk, és végzünk, mindez csak az értelmünkben történik. Mégis ezt „valóságnak” nevezzük.

Mi most akarjuk megváltoztatni ezt a valóságérzékelést, és a világot úgy akarjuk látni, mintha csak a vágyunkban, az akaratunkban létezne, ami valójában így is van.

Amióta megszülettünk ahhoz szoktunk, hogy az életünk filmjét egy ilyen módon lássuk, mintha látszólag valami létezne rajtunk kívül, azonban ez az egész film csak az akaratunkon, a vágyunkon belül történik. Nekünk most küzdenünk kell a megszokás ellen, és újra és újra meg kell győzni magunkat, hogy valójában mindez csak a vágyunkon és az akaratunkon belül történik.

Ez a megközelítés nem tagadja a valóságot, mivel a vágy maga a valóság. Még most is, amikor találkozunk valamivel, igazából egy vággyal találkozunk. Még az az érzés is, hogy valami rajtunk kívül történik, az is csak a vágynak a megjelenése. Olyan erők játéka ez, amelyek ily módon jelennek meg előttünk.

Minél inkább megpróbáljuk ezt a belső képet átélni, és a Zohár segítségével megpróbálni megállni, hogy ne zuhanjunk bele a jól ismert történelmi képekbe, amit a Biblia történetei adnak, annál inkább segít majd a Zohár minket, hogy a Tóra belsőségébe hatoljunk, a valódi Tórába, ami a valós valóságérzékelés.

A Zohár segít minket ebben.

[1] Mégis létezik egy nagyon szigorú feltétele annak hogyan alkalmazzuk ezt a bölcsességet – nem szabad elképzelt vagy korporális dolgokat materializálnunk, mivel akkor megszegjük azt a törvényt, hogy „nem készíthetsz magadnak egy faragott képmást, vagy bármilyen hasonlóságot”.

Baal Hasulam, Bevezető a tíz szfíra tanulmányához, 156. pont.