A Természet És Mi

„Az a legjobb, ha elfogadjuk a kabbalista szavait; azt mondja, hogy a HATEVA (Természet) megegyezik (a Gemátriában) az Elohim-mal (Isten).”

Baal HaSulam, “A Béke”

A Zohár könyve elmagyarázza nekünk, hogy mindannyian egy egyetlen és összefüggő hatalmas rendszerben létezünk, melyet „Természetnek” vagy Elohimnak (Isten) nevezünk. Ugyanakkor ennek a rendszernek csak egy töredékét érzékeljük, azt amit úgy nevezünk „ez a világ”.

Létezésünk célja az, hogy „ezen világ” határai fölé emelkedjünk, és elkezdjük érezni a Természetnek nevezett rendszer teljességét és a benne lévő Felső Erőt. Amikor elérjük ezt a szintet, akkor majd megtelik lényünk bőséggel és végtelen élvezettel, fénnyel. Magasztos érzékelést és megértést kapunk majd ekkor, mely az egyensúly; ami a teljesség és a harmónia érzését adja nekünk úgy, ahogy ez a teljes Természet rendszerében létezik.

A Zohár azt javasolja nekünk, hogy megértsük azt, hogy hogyan érkezhetünk el ehhez a bőséghez, hogy a Természetben található folyamatokat a szokottnál kicsit szélesebb szemszögből vizsgáljuk meg.

A mi világunk egy nagyon zárt világ; egyetlen, összefüggő, általános rendszerben létezünk, melynek minden eleme összefügg minden elemével.

Nem érezhetjük magunkat a Természet felett teljes szabadsággal, ahogy azt csak úgy gondoljuk, mert az odavezetne el bennünket, hogy elpusztítjuk önmagunkat.

Nem menekülhetünk el a Természettől, mivel mi annak integrált részei vagyunk, és  ennélfogva tanulmányoznunk kell a Természet általános törvényét, hogy azzal kéz a kézben haladhassunk.

A bennünk lévő hajtóerő az állandó fejlődésre csodálatos, de meg kell tanulnunk, hogy hogyan tegyük ezt a helyes módon, melyen keresztül képesek leszünk elérni egy egészséges kapcsolatot egymás között és a teremtés többi részével úgy, hogy ne sértsük meg a Természet harmóniáját és általános egyensúlyát. Lényegében ez az alapja a kabbala bölcsességének.

A Természet megfigyelése megtanítja nekünk, hogy az összes életforma, teremtmény fejlődik az egymás iránti gondoskodás által.

Egy szervezet sejtjei a kölcsönös adakozás módján kapcsolódnak egymáshoz kizárólag abból a célból, hogy az egész szervezetet fenntartsák a legoptimálisabb módon. A testben minden egyes sejt pontosan megkapja azt, amire szüksége van a létezéséhez, és az összes többi erőfeszítést csak azért teszi, hogy az egész szervezetről gondoskodjon és annak adakozzon. Egy olyan sejt alakul át rákos sejtté, amelyik nem veszi figyelembe a környezete szükségletét, és elkezd a saját maga számára habzsolni a közös tápanyagforrásból, keringésből. Egy ilyen önző cselekedet, mint ahogy a rákos sejt működik, előbb-utóbb az egész szervezet halálhoz vezet.

A Természetnek a kövületi, a növényi és az állati szintjein élő egyedek állandóan az általános többség érdekében dolgoznak, és ebben találják meg teljességüket. Egy ilyen harmonikus aktivitás nélkül a létezés lehetetlen lenne. Ettől egyedül az emberi társadalom különbözik.

Miért? Azért, mert a többi szinttől (ahol a Természet törvénye ösztönszerűen egyensúlyhoz és harmóniához vezet) eltérően, az emberi lények szabad választást kaptak a Természettől, ez egy olyan látszólagos vákuum, ahol megtanulhatják, hogy hogyan járulhatnak hozzá tudatosan a Természet általános harmóniájához.

Amennyiben helytelenül veszünk részt ebben a rendszerben, akkor törést és kárt okozunk benne. Ez visszatér hozzánk, mint a bumeráng és ettől hatalmas szenvedést élünk meg. Következésképp fokozatosan több ezer generáción keresztül a Természet elvezet minket ahhoz a megértéshez, hogy nekünk tanulmányoznunk kell a Természet törvényeit, és előbb-utóbb meg kell tanuljuk, hogy azoknak megfelelően cselekedjünk.

A probléma az, hogy egyenlőre még nem érezzük a Természet mindent átható erejét, ahogyan az befolyásol minket; és nem érezzük azt az Erőt, ami a Szeretet és az Adakozás Erejének van nevezve, vagy más néven a Teremtőt.

Azonban ma már a klasszikus tudományok is haladnak afelé, hogy felfedezzük amint a Természet intelligens értelemmel és egyfajta érzelemmel rendelkezik, és azt, hogy egy végtelen erő és bölcsesség található benne, mely mindent fenntart és irányít. Azonban egyelőre az önzőségünk nem akarja ezt elfogadni és meglátni.

A világ jelenlegi állapota bebizonyítja azt, hogy ez a fajta vakság és tudatlanság nem létezhet a Természet rendszerében. Baal Hasulam már az 1930-as években megírta:

„Most az életünk múlik azon, hogy megvizsgáljuk a Természet parancsolatait és megismerjük, hogy az mit követel tőlünk, mivel ez a rendszer egyébként majd kegyetlenül megbüntet bennünket.”

(Baal HaSulam, “A Béke”)