Mi teszi a sót olyan fontossá?
“És ne hagyd ki a szövetség sóját a Teremtővel való szövetségből, amikor áldozatot ajánlasz fel. Miért ilyen fontos a só? Mindez azért, mivel az megtisztítja, és illatossá teszi a keserűt és ízletessé. A só az Dinim (Bíráskodások) a Masah de Hirikben (a Hirik szűrőjében, melyről a középső vonal emelkedik elő, ami egyesíti a jobbot a ballal. Az tisztít, illatosít és megédesíti a bal oldal Dinimjét, mely keserű. Megédesítve azt a Hászádimmal (Kegyelemmel), mely a jobb vonalon található. Ha nem lenne só, akkor nem lehetne a középső vonalat kiterjeszteni, és akkor a világ képtelen lenne elviselni a keserűséget.
A benyomás, mely a Zohár olvasásból származik
„ A Zohár nyelvezete gyógyítja a lelket, még akkor is, ha a személy nem is érti, hogy mit is olvas. Ez hasonló ahhoz, amikor a személy belép egy parfüm üzletbe, és még akkor is, ha nem vesz semmit, az illatok rajta maradnak. ”
– Rabbi Moshe Chaim Efraim Sudilkovból,
Degel Machaneh Ephraim (Efraim táborának a zászlaja),
A Zohár könyve egy csodálatos eszköz. Képes a meglepő felfedések bámulatos világát megnyitni számunkra. A Zohár olyan, mint egy kapu az aktuális világra, mely egyenlőre rejtve van érzékeink elől. Azonban annak érdekében, hogy tudjuk hogyan használjuk a Zohár erejét hatékonyan, meg kell tanulnunk azt, hogy hogyan is olvassuk megfelelően.
Az alábbi öt szabály összefoglalja a könyv teljes tartalmát, és segít minket abban, hogy felkészítsük magunkat a Zohár ösvényén való csodálatos utazásra.
I. szabály – A szív az, ami megért
Ne keressünk intellektuális megértést
A Zohár könyvét a szívünkkel tanuljuk, azaz a vágyon és az érzelmeken keresztül.
Mit jelent mindez?
Másfajta tanulással ellentétben, mely inkább az adatok és tények intellektuális felfogásán múlik, itt egy teljesen másféle megközelítésre van szükség. A Zohár tanulása belső változásokat vált ki bennünk, és felkészít minket arra, hogy egy rejtett igazságot kapjunk meg.
Sikerünk nagysága csakis azon múlik, hogy mekkora mértékben sóvárgunk arra, hogy felfedjük ezt az újfajta valóságot. Ezért itt nincs szükség előzetes tudásra, képességre vagy valami különleges intelligenciára. Az egyetlen dolog, ami nélkülözhetetlen, hogy legyen egy valódi vágyunk, a szemünket tárjuk szélesre, a szívünket megnyissuk, és mindent „felfaljunk”.
II. szabály – Az ember az egy kicsiny világ
A szavakat helyesen kell interpretálni
A Zohár könyve rengeteg leírást és koncepciót tartalmaz, melyeket látszólag ismerünk a világunkból, olyanok ezek, mint például a tenger, a hegyek, a fák, a virágok, az állatok, az emberek, az utazások. Fontos azt megérteni, hogy ezek a részletek, események, képek, amiket a könyv megemlít, nem a körülöttünk lévő úgynevezett külvilágról beszélnek, hanem csakis arról szólnak, amik magunkon belül történnek.
Amikor a Zohár könyvét olvassuk, akkor ezeket a szavakat úgy kell értelmeznünk, mint belső cselekedetek kifejeződéseit, melyek a lelkünkön belül történnek azért, hogy a szöveget hídként lássuk, mely a legmélyebb vágyainkhoz és tulajdonságainkhoz vezet minket.
III. szabály – A reformáló fény
Keresd a fényt
Gyakran halljuk azt, hogy egyfajta különleges sajátossága van a Zohár könyvének.
Ez a tulajdonság a fejlődés természetes törvénye, mely az élet összes folyamatát befolyásolja, és ez egyáltalán nem valamiféle misztikus vagy elképzelt erő.
A kabbalisták elmagyarázzák, hogy a korporális világot teljes egészében a mások kizsákmányolásra irányuló önző vágy irányítja. Míg a spirituális világban kizárólag a szeretet és az adakozás szándéka irányít. Ennélfogva különleges eszközöket kaptunk, melyeknek célja, szerepe az, hogy ellentétes világok között kapcsolatot létesítsen. Másképp mondva, hogy a tulajdonságainkat átirányítsa a spirituális világban létező szeretet és adakozás tulajdonsága felé. Ez a különleges eszköz van úgy nevezve, hogy a „Reformáló Fény”.
A módja annak, hogy ez a Fény hogyan befolyásol minket egyenlőre rejtve van a megértésünktől. Ezért van az, hogy úgy utalunk rá, mint egy Segula (gyógymód, orvosság, csodaerő, csodálatos tulajdonság), vagy mintha egy csoda történt volna velünk. Azonban a kabbalisták számára, akik ismerik a spirituális világot, nem léteznek csodák, csak teljesen érthető természetes folyamatok, melyeket törvények vezérelnek.
Elmagyarázzák ezek a kabbalisták nekünk, hogy olvasnunk kell a Zohár könyvét, és közben arra kell vágynunk, hogy a tanulás során a benne lévő erő befolyásoljon minket.
Fokozatosan elkezdjük majd érezni azokat a belső változásokat, amik a Fény segítségével bennünk történnek. Ennek eredményeképpen a spirituális világ megnyílik, ami pedig először úgy tűnt számunkra, mint egy csoda vagy váratlan esemény, az tiszta és teljesen érthető szabállyá válik.
IV. szabály – Semmi nem képes az akaratot vagy a vágyat legyőzni
Mindannyian tudjuk, hogy micsoda erőfeszítést követel a kisbabáktól, amikor megteszik első lépéseiket ebben a világban, hogy mekkora kitartással dolgoznak azon, amíg ez sikerül nekik.
Ők soha nem adják fel, állandóan, újra és újra próbálkoznak, amíg sikeressé nem válnak. Hasonlóan hozzájuk nekünk is így kell folytatnunk a Zohár tanulását, nagy türelemmel és kitartással, ameddig el nem kezdünk „sétálni” a saját képességeink által a spirituális világot felfedezve.
Az a rendszer, ami szükséges a haladásunkhoz már előre fel lett készítve számunkra, és az egyetlen dolog, amit nekünk hoznunk kell magunkkal az egy hatalmas belső vágy.
V. szabály – Egy emberként egy szívvel
Az összeolvadás a kulcs
A Zohár könyvet tíz kabbalista egy csoportja írta, akik a tökéletes Klit (edényt) építették egymás között, ami egyfajta egyesített akarat, vágy arra, hogy felfedezzék a valóság legmagasztosabb erejét: a Teremtőt.
Csak a közöttük lévő belső kapcsolat, a szeretet és az összeolvadás tette képessé őket arra, hogy áttörjék a korporális világ határait, és felemelkedjenek az Örökkévaló Létezés szintjére, melyről a Zohár beszél.
Hasonló összeolvadást kell építenünk nekünk is egymás között, hogy keressük a kapcsolat erejét, ami Rabbi Shimon Bar Yochai tanítványai között létezett, hogyha szeretnénk követni őket.
A Zohár a szereteten belül született, ennélfogva annak ismételt feltárása a mi generációnkban ugyancsak ebből a szeretetből történhet csak meg.
* * *
Ehhez a fejezethez, ami összefoglalja a könyvet, kiválasztottunk egypár különleges idézetet a Zohárból. Az idézetek közzé magyarázatokat helyeztünk, hogy az segítsen nekünk az olvasás során a helyes szándékot létrehozni és még jobban segítsen minket abban, hogy összekapcsolódhassunk azzal a Fénnyel, ami a Zohárban rejtőzik.
Az javasolt, hogy ezt a rész lassan olvassuk át.
A Zohár könyve, mely a segítőnk a spirituális fejlődésben nem felületes olvasására lett készítve, hanem egy könnyed, nyugodt olvasásra, amihez egy mély belső keresést társítunk.
_____________________________________________________________
„Mi semmi újat nem teremtünk. Az egyetlen munkánk abból áll, hogy beragyogjuk mindazt, ami belül rejtve van.”
Menachem Mendel, Kotzk
___________________________
2. Resz: A vilag szamomra lett megteremtve 6. Fejezet: A Kulso, Az Belso
„Aki, másban hibát lát, azt a saját hibáján keresztül látja.”
Babiloniai Talmud Kidushim 70.b.
Nem véletlen, hogy úgy lettünk teremtve, hogy a valóságot két különálló részen keresztül érzékeljük, mely az én vagyok és az ami rajtam kívül van. Abban az esetben ha az érzékelésünk csak a belső részből állna, akkor nem lennénk képesek az egonk fölé emelkedni a szeretet és az adakozás tulajdonságához, vagyis egy helyre lennénk bezárva „a saját farkunkat kergetve”.
Itt álljon egy példa, hogy megmutassuk miről is beszélünk.
Mindegyikünknek van egy bizonyos mennyiségű önközpontú szándéka, mint a vágyak az uralkodásra, vagy a büszkeség. Amikor megvizsgáljuk magunkat, akkor ezt nem vesszük igazából észre, de amikor másokat látunk, ahogy uralkodásra vagy dicsekedésre vágynak, akkor az nagyon zavar minket. Egymás iránti gyűlölettel és taszítással születtünk annak érdekében, hogy képesek legyünk ezeket a törekvéseket bölcsen és kritikus módon megvizsgálni.
Az egonk, mint egy szigorú és érzékeny bíró segít minket abban, hogy tanulmányozzuk azt a gonoszt, mely előttünk, másokon keresztül jelenik meg, és azt precízen, mélyen, részleteiben megítéljük.
Kezdeti külső érzékelésünk megnyitja a szemünket, és lehetővé teszi számunkra, hogy a rossz dolgokat felfedezzük magunkon kívül, később azonban megértjük, hogy valójában mindez bennünk történik, ahogy az mondva lett: „Aki másban hibát lát, azt a saját hibáján keresztül látja”.
Azonban előbb-utóbb fel kell fedezzük, hogy igazából nem az történik, hogy a másik az aki mindenki felett uralkodni akar, vagy hogy ő egy olyan személy, aki úgy gondolja, hogy különb másoknál, hanem mi vagyunk azok, akik őket így látjuk saját helytelen vágyainkon keresztül.
_____________________________________________________________
A Teremtő vágyott célja az általa teremtett teremtés számára az, hogy adakozhasson teremtményeinek, hogy azok megismerhessék az ő igazságosságát, és nagyságát, hogy megkaphassák tőle az összes boldogságot és élvezetet, melyet ő felkészített számukra.
Baal Hasulam – Bevezető a Zohár könyvéhez 39. Pont
___________________________
Fent megállapítottuk, hogy a vágy az, ami a valóságérzékelésünket megformázza. Most pedig próbáljuk megérteni a következőkben, hogy milyen részekből áll ez a vágy, hogy miért pontosan úgy lettünk megteremtve ahogy létezünk, és hogyan lehetünk képesek a valóságunkat egy jobb valósággá változtatni.
Az út mentén felfedezünk majd olyan érzelmeket, mint a gyűlöletet vagy a szeretet mások felé, és például, hogy mi okozza számunkra, hogy örülünk amikor a másik szenved, vagy, hogy miért irigyeljük a szomszédokat amikor új autót vásárolnak.
Kérdés:
Hogyha a teremtés célja az, hogy a teremtmények boldogságot kapjanak, akkor miért tűnik úgy hogy a dolgok egyre rosszabbá válnak?
A Zohár könyve elmagyarázza nekünk az igazságot, hogy mi egy tökéletes rendszerben létezünk, melyet a Teremtő teremtett. A teremtés teljes anyaga a megszerzés iránti vágy, és az egész tökéletes rendszer az valójában a mindent magába foglaló akarat, mely meg lett teremtve. Ez az akarat úgy van nevezve, hogy az „általános lélek”, vagy „Adam Harison lelke”.
Azonban a Teremtő összetörte ezt az általános lelket számtalan részecskére, és mindegyik részecskében csak egy apró szikrája maradt ennek az általános léleknek. A törés előtt mindannyian úgy éreztük magunkat, mint egyetlen test testrészei, minden tökéletes és korlátlan volt. Ennél fogva ebben az állapotban a rendszer a Végtelen Világnak, Ein Sofnak van nevezve. Az Ein Sof világában a rendszer összes része a szeretettel van összekapcsolódva, megtelve fénnyel.
Azonban a Teremtő 125 szintet helyezett a rendszerbe, melyek szűrőként elrejtik a világokat, ennél fogva mi nem vagyunk képesek az ott lévő fényt meglátni. Ez olyan, mint egy csodálatos kép, amit egy piszkos nejlon borítóval fedtünk le, és a tetejére még egy másik piszkos réteget helyeztünk, aztán még egyet, és végül az eredeti kép teljesen elrejtőzött. Mi viszont a legkülsőbb szinten vagyunk, és fogalmunk sincs az alatta lévő rétegekről.
Ennek folytán a közöttünk lévő kapcsolat teljesen össze van zavarodva. A szeretet érzete helyett, amely összekapcsolt minket az Ein Sof világában, csak a gyűlöletet és a taszítást érezzük egymás között. Nem érzékeljük a mindent átfogó kapcsolatot, ehelyett szét vagyunk választva, el vagyunk szakadva egymásról.
A Teremtő azt akarta, hogy a jó és a magasztos állapotba, az Ein Sof világába magunk térjünk vissza, saját erőnk által. Ez a teremtés evolúciójának a programja, mely három állapotra oszlik.
A teremtés terve
Elso állapot – Ein Sof
Törés
Masodik állapot – Ez a világ (ego)
Korrekció
Harmadik állapot – Ein Sof
- I. állapot – a kezdeti állapot (Ein Sof világa)
- II. állapot – a törött állapot (Ez a világ)
- III. állapot – a tökéletes állapot, melyet magunknak kell létrehoznunk (visszatérve az Ein Sof világába)
Hasonló ez ahhoz, ahogy mi a gyerekekkel viselkedünk. Készítünk például egy képet, azt darabokra vágjuk, mint egy kirakós játékot, és odaadjuk a gyerekeknek, hogy rakják össze a részeket. A kép összerakásán keresztül fejlődnek a gyerekek.
Minden egyes személyben található akarat (edény, vagy kli), amely két fő részre oszlik. A belső edényekre (kelim), amit úgy is nevezünk, hogy „gyökér”, „eredet”, „lélek” vagy „test”, és a külső edényekre (kelim), melyeket úgy ismerünk, hogy „ruházat” és „palota”.
Én a belső edényeimet (kelim), mint „magam” érzékelem, ennél fogva gondoskodok azokról, a külső edényeket pedig idegennek, nem hozzám tartózónak. A belső edények és a külső edények ellentmondanak egymásnak, azaz minél jobban szeretem a belső edényeimet annál jobban gyűlölöm a külsőket.
Létezik egy határ a kétfajta edények között, egy vonal, mely a törések határa. Ez egy bizonyos elválasztó fal, ami azt okozza, hogy én csak egy olyan számítással tekintek kifele, amely azt mondja, hogy „mit nyerhetek abból, amit kívülről kaphatok, mely javíthatja a helyzetemet. Mit nyerek azáltal, hogy kitekintek?”
Ez arra kényszerít engem, hogy másokhoz állandóan önzően viszonyuljak, arra vágyva, hogy azokat kizsákmányoljam.
Saját helyzetemet pedig folyamatosan úgy vizsgálom meg, hogy mi a különbség közöttem és a világ többi része között. Ennél fogva bármilyen meglepően is hangzik, minél rosszabb a világnak, én annál jobban érzem magam – feltéve, ha az én személyes biztonságom nincs fenyegetve.
Képtelen vagyok elviselni a külső edények beteljesülését. Képtelen vagyok független, érzéketlen maradni mások iránt, úgy tenni mintha nem érdekelne, hogy mi történik velük. Amikor egy másik személy sikeres az fájdalmat okoz nekem, szinte elpusztít engem. Állandó összehasonlításban vagyok másokhoz képest. Például, hogyha százezer dollárt keresek egy évben, és a körülöttem lévő emberek ötvenezret, akkor nagyon jól érzem magam, de ha valaki kétszázezer dollárt keres a környezetemben, akkor én óriási csalódást élek meg, és nem tudok megszabadulni ettől a gondolattól, és megelégedni azzal, ami nekem van, mivel csak az a fontos számomra, hogy másoknak kevesebb legyen, mint nekem.
Egyszerűen nem vagyunk képesek figyelmen kívül hagyni a külső edényeket, mivel úgy érezzük, hogy azok hozzánk tartoznak. Hogyha nem lenne kapcsolat közöttünk, akkor persze minden más lenne. Azonban a törés nem szüntette meg azt közöttünk, hanem egy negatív kapcsolatot hozott létre. Tehát még akkor is, ha semmi rosszat nem tettünk egymásnak, a törés ereje mégis valódi ellenségekké tesz minket.
_____________________________________________________________
„Ami megegyezik minden egyes ember számára a világban az, hogy készen állunk arra, hogy kért okozzunk és kizsákmányoljunk minden egyes embert, saját hasznunk érdekében, minden lehetséges eszközzel. Anélkül hogy figyelembe vennénk, hogy a saját sikereinket a barátunk romjaira építjük.”
Baal Hasulam – Béke a világban.
___________________________
Annak megértése, hogy ezek a dolgok hogyan működnek, rendkívül fontos, mivel ez adja meg nekünk a lehetőséget a változásra, egy ugródeszkára, amely a fejlődésünket elősegítheti.
Nézzünk meg egy másik példát. Pontosan azért, mert ez egy szélsőséges példa segíteni fog nekünk abban, hogy ezeket a dolgokat még mélyebben megértsük.
Az emberiség történelmének összes gonosztevője ugyanannak a belső hajtóerőnek a hatásra cselekedett, mely arra kényszeríttette, hogy megnövelje a szakadékot a belső és a külső edényei között. Például a náci Németország képtelen volt megelégedni azzal, hogy egyszerűen csak megvalósítsa a német nép hatalmas emberi képességét, hogy egy erőteljes és pozitív irányba fejlődő országot teremtsenek. Ehelyett ez a belső hajtóerő arra kényszeríttette őket, hogy felsőbbrendűnek érezzék magukat, hogy mások felett uralkodjanak és azokat elpusztítsák. Csak ekkor voltak képesek érezni, hogy valóban nagyok.
Az ember önzőségében úgy érzi, hogy más emberek meggyilkolása, kizsákmányolása, a felettük való uralkodása nagy élvezetet ad számára. Mindez a törés eredménye, hiszen az ember saját magát károsítja, a saját külső edényeit, de minderről nincs tudomása. Amikor egyszer rájövünk, hogy az összes gonoszság, amit másokkal szemben elkövetünk az valójában saját magunknak okozott kár, akkor majd hatalmas illúzióvesztést és fájdalmat élünk át. Mégis pontosan ez a fájdalom és illúzióvesztés segít majd minket abban, hogy végrehajtsuk az aktuális korrekciót.
Nem vagyunk hozzászokva, hogy ezeket a dolgokat megbeszéljük egymással, inkább elrejtjük azokat, ám ahol ez egyre láthatóvá válik az a politika színtere. Még egy tiszteletreméltó, elfogadható nevet is találtunk erre a hazugság világában, mivel ezt a viszonyt diplomáciának nevezzük. Mindegyik oldal arra készül, hogy a másik felett uralkodjon, azonban mivel nincs más választásuk, szövetséget írnak alá egymással.
Az emberi társadalomban nagyon sok olyan rendszert építettünk, mely lehetővé teszi, hogy látszólag normális életet éljünk, minimális összeütközéssel a belső és a külső edények között. Megértettük, hogy egyébként mindenki kárt okozna mindenkinek. Létrehoztunk társadalmi biztonságot, szociális rendszereket, adományokat, mivel mindannyian megrémültünk attól, hogy mi lesz, hogyha holnap mi is egy olyan állapotba kerülünk, hogy szükségünk lesz a segítségre. Ennél fogva a csapás előtt biztosítjuk magunknak előre a gyógymódot.
A gyűlölet a belső és a külső edények között egy emberi jelenség, mely nem létezik az állatvilágban. Amikor az oroszlán megeszi a zebrát, akkor az oroszlán nem gyűlöli azt, és a zebra sem gyűlöli az oroszlánt. Az oroszlán a zebrát ételnek tekinti, a zebra pedig megpróbálja megakadályozni, hogy a tápláléka legyen. Tehát nem létezik gyűlölet közöttük, a természet ösztönszerűen mindkettőt tökéletesen irányítja.
Hogyha nem lenne kapcsolat közöttünk, akkor nem lennénk képesek felfedezni az okát, hogy mi az az életünkben, ami a problémáinkat okozza. Azonban mivel most felfedezzük, hogy a kapcsolat létezik, és ez a kötelék alapvetően rossz, ezáltal képesek leszünk azt jóvá tenni, megváltoztatni.
Vizsgáljuk meg az emberiség jelenlegi helyzetét. A múltban az országok között alig létezett bármiféle kapcsolat. Minden egyes ország csak egy pár másik országgal volt összeköttetésben. Amikor messze voltunk egymástól, akkor szinte semmi kontaktus nem volt az emberek között, ezért ez a gonosz a kapcsolatunkon belül nem volt nyilvánvaló. Ahogy viszont a világ egyre inkább globálissá vált, mindenki elkezdett összekapcsolódni, mindenki hatással kezdett lenni mások életére. Hirtelen nincs hova menekülnünk, nincs egy másik bolygó, így a gyűlölet közöttünk egyre nyilvánvalóbbá válik. Mégis pontosan ez az a gyűlölet, ami arra kényszerít majd bennünket, hogy korrigáljuk a viszonyainkat egymás között.
_____________________________________________________________
Bár, mintha mi mindent magunk előtt látnánk. Minden egyes értelmes személy teljes bizonyossággal tudja, hogy amit mi látunk, az csak az agyunkon belül jelentkezik.
Baal Hasulam – “Előszó a Zohár könyvéhez”
___________________________
Most, hogy a másokkal való viszonyunk képét kicsit tisztáztuk, tovább mehetünk.
Ahogy azt fent említettük az az erő, amely a valóságunk képét két részre osztja (belső és külső edényekre) ugyanaz az az erő, amely a törést okozta. A törés után a vágyaink egy részét (a külső edények, vagy „ruházat” vagy „palota”) nem érzékeltük sajátunkként. Ez olyan, mint egy személy, aki érzéstelenítést kapott a lábába, és ameddig a lábát levágták, ő csak nevetett és beszélgetett, úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna vele, mivel nem érzett semmit.
Az akaratnak ezen részeiben (melyet „ruházatnak” és „palotáknak” nevezünk) érezzük mindazt, ami nem mi vagyunk, azaz ezeken keresztül érzékeljük a külső világot. Körülöttünk emberek vannak, különböző folyamatok működnek, és az egész világ körülvesz bennünket, miközben valójában azok saját vágyunk részei.
Egy egész estés moziban élünk, melyben a saját vágyaink vannak a szemünk elé kivetítve, és ami a képet meghatározza, melyet a film minden egyes percében látunk, az az úgynevezett resimo (emlékkép).
Ahogy az már a második fejezetben megemlítettük a resimo, az az információs csomag, mely meghatározza a személyes fejlődési tervünket.
Tekintsünk vissza, hogy mit mondtunk erről korábban, hogy egy kis rendet teremtsünk.
A valóság három elemből áll. A fényből, mely a szeretet és az adakozás ereje (a Teremtő), a megszerzés iránti vágyból (a teremtmény) és a resimoból (emlékkép), mely a teremtmény fejlődési terve.
Először a Teremtő megteremtette a teremtményt, azaz az élvezet iránti megszerzési vágyat, aztán a Teremtő ezt vágyat egy belső részre (gyökér, lélek, test) és egy külső részre (ruházat, palota) törte. Létrehozta azt az önző érzést, ahol úgy érzem, hogy a világgal szemben állok.
A vágyon belül megtalálható a fejlődési terve annak, mely a resimokból (emlékképekből) áll. Mindegyik resimo egy bizonyos állapotot jelképez, melyet a teremtménynek át kell élnie, ameddig nem korrigálja a törést – azaz nem egyenlíti ki magát a Teremtő tulajdonságával -, ezáltal megvalósítva a teremtés célját.
Amennyiben visszatérünk a filmhez, amit mi most látunk, az ezeknek resimoknak a megvalósulása, amit a vágyunk 5 különálló részében érzünk, és ezen kívül semmi más nem létezik. Minden egyes pillanatban egy új resimo ébred fel a vágyamon belül, új benyomásokat keltve bennem, melyek arra kényszerítenek, hogy egy állandóan megújult világot lássak. Az egész életem, az egész valóság az nem más, mint ezek a resimok, melyek átfolynak rajtam, és bennem megvalósulnak.
A fény befolyásol engem, a vágyamat, melyen keresztül ezek a resimok elkezdenek átfolyni egy láncolatként, akár a celluloid filmnek a különálló filmkockái.
Úgy érzem, hogy ez az életem, amit éppen átélek, de valójában én vagyok-e az, aki ezt átéli?
Hogyha visszatekintek egy pár évet, akkor vajon elhiszem-e még mindig, hogy az én voltam?
Úgy tűnik mintha egy mozi ment volna rajtam keresztül. Nagyon sok ember érzi már így magát, azaz, hogy életük csak átfolyik rajtuk, mint egy álom, hogy nem ők voltak azok valójában, akik cselekedtek és átélték azt, hanem, hogy valójában csak egy filmvetítést néztek, mely egyszerűen köréjük lett vetítve, és csak eljátszották a szerepüket abban.
A Zohár elmagyarázza, hogy valójában semmi más nem létezik, csak a resimok, a fény és a vágy. Minden egyes resimo, mely átfolyik rajtunk a vágyat két részre osztja, külsőre és belsőre. Mi magunkat érzékeljük és valami mást magunkon kívül, mely olyan, mint a külvilág, fák, Nap, Hold, emberek. Vannak gyermekeink, dolgozunk, de mindig létezik ez az „én” és ez a „valami más” az énen kívül.
Miért van ez így?
A valóság érzékelése egy ilyen módon, hogy az két részre van osztva, lehetővé teszi számunkra megtapasztalni, hogy rajtunk kívül létezik egy másik erő ( a fény, a Teremtő), mely arra kényszerít bennünket, hogy elkezdjük keresni és megtalálni azt.
_____________________________________________________________
Az összes világok, mind a felsők, mind az alsók az emberbe vannak bele foglaltatva.
Baal Hasulam – “Bevezető a kabbala bölcseletéhez írott előszóhoz” 1. pont.
_____________________________________________________________
A Zohár könyve rejtve van egy bizonyos módon, mert az emberek még nem tudják, hogyan olvassák, hogyan értsék meg mindazt, ami le van írva.
Mivel az olvasáshoz szükséges kulcs, ami a valóságérzékelésben van elrejtve.
A Zohár azt követeli tőlünk, hogy megértsük azt, hogy a valóság, amit mi érzékelünk az magunkon belül történik és nem pedig kívül. Még a felső világ is, amihez a Zohár könyve vezet minket csak bennünk lesz érzékelhető. Értelmetlen valami bejáratot keresnünk a felső világhoz a horizont túl. Ehelyett a belépés csak a bennünk lévő belső tulajdonságok változásán keresztül valósítható meg.
A Zohár egy olyan valóságról beszél, amely „felül” létezik, amit mi majd idő, tér, mozgás „felett” érzékelünk. Ez a külső valóság, amit a Zohár leír, és ami úgy tűnik hogy rajtunk kívül van, az sehol nem található, mert az a saját akaratunkon belül van. Az összes jelenség a múlt, a jelen, a jövő érzékelése, mind bennünk történik.
A történelem az egyszerűen csak egy folyamat, amit mi képzelünk el, mintha az megtörtént volna a múltban, miközben valójában az idő egyáltalán nem létezik, és a mozgás, az összes hely, amit látunk, vagy ahol voltunk azt csak elképzeltük.
Egyetlen egy hely létezik, ahol minden megtörténik: a saját vágyunk.
A dolgok természetes folyása, hogy a vágyunk különböző részei (belső és külső, azaz én és mások) összeütköznek egymással.
A Zohár könyve segít minket abban, hogyan korrigáljuk a részek közötti kapcsolatot azáltal, hogy összekapcsoljuk azokat, amíg mind eggyé nem válnak, és akkor majd nem érzékelünk semmi különbségét közöttük.
Ez a vágyott változás a valóságérzékelésünkben. Ez az, ahogy felfedezzük a felső világot, melyet úgy is hívunk, hogy a „következő világ”. Ez nem azt jelenti, hogy mi itt felkészítjük magunkat, és utána eljutunk majd egy másik helyre, ehelyett minél nagyobb szeretetet leszünk képesek mások felé mutatni, a jelenlegi gyűlölet helyett, annál inkább elkezdjük érezni azt, amit úgy hívunk hogy „felső világ” vagy „következő világ”.
Az összes világ itt található a közöttünk lévő kapcsolatban, aközött a rész között, amit most magunknak érzünk, és amely részeket egyenlőre magunkon kívül távolinak érzékelünk.
Azok a vágyak, melyek úgy tűnnek számunkra, hogy rajtunk kívül állnak, azok különböző körökre oszlanak az egonk szempontjából tekintve. Legközelebb van hozzánk a családunk, a rokonaink és a barátaink. A következő kör, azok az emberek, akik segítenek minket, és akik létezéséből mi nyerünk, ilyenek az orvosok és egyéb segítők. Aztán vannak a többi emberek, akiket mi akarunk kihasználni, megkárosítani, és legtávolabb vannak azok az emberek, akiket valóban gyűlölünk. Mégis, ezek mind a saját vágyaink.
Amikor mi ezeket ismét összekapcsoljuk magunkkal, akkor fogunk ismét az általános lélekké válni, melyet a Teremtő kezdetben megteremtett. Ekkor visszatérünk az Ein Sof világába.
Nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy a valóságérzékelés korrekciójának folyamatát nem lehet művileg végrehajtani. Hogyha a szomszédom holnap rám kiabál, akkor nem mondhatok neki valami ilyesmit, hogy „Nyugodj meg barátom, mi végül is mindketten egy vágyhoz tartozunk!”.
Ez a változás nem csak egy egyszerű átlépés a belsőből a külsőbe. Ehelyett ez egy nagyon mély belső transzformáció, és hogy ezt végre tudjuk hajtani szükségünk van arra, hogy a Zohár könyve segítsen minket, hogy egy teljesen új valóságérzékelést építsünk magunkban, valamint azokban az emberekben, akik majd támogatnak minket ebben a korrekciós folyamatban.
_____________________________________________________________
A legrejtettebb titkok a bölcs szívűeknek lesznek adva.
Zohár mindenkinek Lech Lecha fejezet (Menj előre) 96. pont
___________________________
Minden a forma azonosságon keresztül érhető el
Baal Hasulam a Zohár könyvéhez írott bevezetőjéből 41. pont:
Tartsuk észben, hogy az összes világ valósága általában 5 világra oszlik: Adam Kadmon, Acilut, Beria, Yecira, Asszija
Ezek a világok a Teremtővel való belső meghitt, szoros kapcsolatunkat jelképezik, közelségünket az adakozáshoz. Mindez olyan, mintha keresztül tekintenénk egy prizmán. Ugyanakkor képesek vagyunk az adakozást egy bizonyos szintű Aviut-on (nyersességen) elfogadni a 0-4-es szintig. Összességében ezek mind az elérés szintjét jelképezik, ameddig nem valósítjuk meg a teljes összeolvadást.
Kérdés: Miért van szükségünk ezekre a világokra, ezekre a rejtettségekre?
Válasz: Annak érdekében, hogy fokozatosan felfedezzük a Teremtőt a Vele való formaazonosságon keresztül. Ez egy törvény. A valóságban bármilyen jelenség csak a Vele való formaazonosságon keresztül fedezhető fel. Mindaddig, amíg az önző természetünk által távol maradunk attól, és nem vagyunk azzal kompatibilisek, addig képtelenek vagyunk azt érezni. Amikor a szívben található pont felébred bennünk, akkor elkezdjük érezni az ellentétünket a Teremtővel, és csak ezután leszünk képesek elkezdeni emelkedni, és növelni ezt a kezdeti pontot, erősíteni a közelségünket a Teremtőhöz. Viszont addig teljesen el vagyunk szakítva a Teremtőtől az ego önzősége által, mivel Ő az Abszolút Adakozás, mi pedig az abszolút megszerzés vagyunk. Ezáltal semmilyen kapcsolatunk nincs Vele. Ez az, ahogy a formaazonosság törvénye működik.
Kérdés: Mondhatjuk azt, hogy a formaazonosság szintje a másokhoz való érzékenységemet tükrözi?
Answer:
Igen. A hozzáállásom másokhoz, vagy az attitűdöm a Teremtőhöz az valójában egy és ugyanaz. A legfontosabb, hogy az irány tőlem kifelé induljon, a vektor tőlem kifelé mutasson.
Meg kell, hogy értsük, mi egyetlen állapotban létezünk, mely az Ein Sof (Végtelenség) világának van nevezve, vagy más néven: „Malchut de Ein Sof”; azonban el vagyunk választva ettől az alapvető létezéstől az 5 érzékszervünk ködösítése által.
Különböző szűrők (Masachim) gyengítik meg a Fényt az alapvető szint felől ugyanúgy, mint a szűrők, melyek eltakarják az Ein Sof világának érzékelését tőlünk. Emiatt pedig mi csak külső világokat érzékelünk, bár valójában minden belül történik. A valóság állandó, és ennek a világnak a formájában érzékeljük egyenlőre. Az egyetlen különbség az érzékszerveink gyengesége, zavartsága.
Kérdés: Hogyan lehetünk képesek élesíteni érzékszerveinket?
Válasz: Mindez a mások felé való érzékenységünkön múlik, ahogy elkezdünk egyre jobban érezni másokat; addig, amíg el nem kezdjük érezni, hogy a másik ugyanolyan fontos számunkra, mint saját magunk.
Az írás ennélfogva azt mondja: „Szeresd felebarátodat, mint saját magadat”.
– Megjegyzés: ez a 2013.04.14-én tartott reggeli kabbala leckéből egy részlet, ami a Zohár könyvéhez írott bevezetőről szólt.
A természet mindent átható törvényének a felfedezése
“A megszerzés iránti vágy a teremtés alapvető anyaga kezdettől a végéig”
Baal Hasulam-Előszó a kabbala bölcsességéhez, 1. pont
Amikor mi benyomást akarunk szerezni valamiről, akár érzelmileg vagy intellektuálisan, vagy bármi más módon, akkor ugyanarra a hullámhosszra kell kerülnünk, mint az amiből benyomást akarunk kapni, azaz hasonló tulajdonságokkal kell rendelkeznünk. Például annak érdekében, hogy a rádióhullámokat felfogjunk, a rádió készüléket ugyanarra a frekvenciára kell hangolnunk, mint maga a hullám, mert csak így képes kívülről felfogni a hanghullámot.
A természet mindent átható ereje az adakozás iránti vágy, mely bőséget akar átadni. Ezzel szemben a mi saját természetünk az élvezet és a boldogság megszerzésére irányuló vágy, egy olyan vágy, ami csak magának akar élvezetet szerezni.
A természetünk önközpontú, így lettünk megteremtve, ahogy azt a kabbala elmagyarázza nekünk.
Más szóval, mi teljes ellentétben vagyunk a Felső Erővel, különbözünk ettől, akár az egyik véglet a másiktól, ennélfogva képtelenek vagyunk azt érzékelni.
Képesek vagyunk bármit is tenni, hogy elkezdjük érzékelni ezt a Felső Erőt?
Végül is képtelenek vagyunk elpusztítani saját természetünket, a megszerzés iránti vágyunkat, de nincs is szükség erre. Folytatnunk kell az életünket, mint eddig tettük, de ugyanakkor új érzékelő eszközökhöz kell jutnunk.
Honnan találhatunk ilyen érzékelő eszközt, ami kiegészít minket egy új természettel, az adakozás természetével az eredendő megszerző természetünk felett?
Itt segítségünkre siet a kabbala bölcselete. Ebben a pillanatban megszerzők vagyunk, minden magunkba szívunk. Még akkor is, amikor látszólag adunk valakinek, azt csak akkor tesszük, miután kiszámoltuk, hogy az megéri-e számunkra, és milyen profitunk származik az adakozásból.
Természetünk megakadályoz minket abban, hogy feltétel nélkül adjuk valaki másnak. A természetünk egész egyszerűen megtagadja tőlünk a hajtóerőt, amikor olyan cselekedetet akarunk végrehajtani, amiből semmilyen profitunk, jutalmunk nem származik.
Mi akkor vagyunk hajlandóak 50 dollárt adni, ha 100 dollárt kapunk cserébe. Esetleg még a 80-at is odaadjuk a 100 dollárért, de ha 101 dollárt próbálnánk meg adni, miközben vissza csak 100-at kapnánk, akkor az már lehetetlen számunkra.
Ez a fajta létezés nem csak a pénzre, vagy mással való cselekedetre vonatkozik, hanem egyszerűen mindenre amiben részt veszünk, ahogy azt Baal Hasulam elmagyarázza.
____________________________________________________________________
“Az jól ismert a természet kutatói számára, hogy a személy képtelen akár a legkisebb mozdulatot is tenni motiváció nélkül, anélkül, hogy az valahogy hasznot ne hajtson számára. Amikor például a kezünket a szék karfáról az asztalra tesszük, mindez azért történik, mert tudat alatt úgy érezzük, hogy a kezünket az asztalon tartva nagyobb élvezethez jutunk. Amennyiben ez nem így lenne, akkor a kezünket a szék karfáján hagynánk életünk végéig anélkül, hogy azt megmozdítanánk. Ez még inkább így van a nagyobb erőfeszítésekkel.”
Baal HaSzulám, “A Béke”
____________________________________________________________________
Még azok az emberek is, akik jobban segítenek másoknak, mint az átlag, akik például önkéntesként dolgoznak kórházakban vagy bárhol máshol, azért teszik, mert a végén élvezetet hoz számukra.
Baal Hasulam elmagyarázza, hogy az emberiségen belül létezik kb. 10% ember, akik született altruisták. Ezek az emberek kicsit másképp reagálnak másokra. Ők nagyobb beleérzéssel, szimpátiával, empátiával rendelkeznek, tehát jobban érzik mások fájdalmát, szinte úgy érzik, mintha az a sajátjuk lenne, és ez az érzés kényszeríti őket arra, hogy másokat segítsenek. Ezek a természetes altruisták ugyancsak önközpontú módon cselekszenek, ami ugyancsak korrekcióra szorul. Viszont a külső szemlélő számára ez nem nyilvánvaló, mivel külsőleg ők látszólag adakozóként cselekszenek, és a belső szándékuk nem látható.
[1]
____________________________________________________________________
“Az ember eszenciája kizárólag a saját maga számára való megszerzés iránti vágy. Természetünk által képtelenek vagyunk akár a legkisebb hasznot is nyújtani mások számára. Ehelyett amikor másoknak adunk, arra vagyunk kényszerítve, azt várjuk, hogy a végén bizonyosan kapunk valami jutalmat.”
Baal HaSzulám, “A Zohár befejezéséhez írt beszéd”
____________________________________________________________________
Amikor egy kisbaba megszületik, akkor elkezd hallani, látni, reagál a külvilágra. Ő azokból a példákból fejlődik és tanul, melyeket megmutatunk neki.
Amennyiben a kisbabát az erődben hagynánk, akkor az állatokat másolná, utánozná, és állatként nőne fel. Egypár alapvető ösztönön és reflexen túl mindaz, ami bennünk van azt a tanulásból sajátítjuk el.
Akkor esetleg képesek lehetünk ugyan így a felső rendszert megtanulni, még akkor is hanem érezzük azt?
Hogyan viselkedhetnénk úgy, mint egy kisbaba vagy akár egy magzat, mely az adakozás új tulajdonságába szeretne megszületni?
Más szóval az a csecsemő, a magzat cseppjéből fejlődik ki. Utána különböző példákból tanul, és ezeken keresztül válik felnőtté.
Most egy spirituális magzat cseppjéből, melyet úgy nevezünk, hogy „a szívben található pont”, megjelenhet egy új személy, egy új vágy, aki megakarja ismerni, hogy mi az élete értelme azért, hogy elérhesse azt, ami ezen az életen túl létezik, hogy elérhesse azt az erőt, ami befolyásol minket és működik rajtunk.
A korporális növekedés során az ego fejlődik, és a magunk iránti megszerzés vágya az, ami növekszik és változik. A spirituális fejlődés közben az adakozás tulajdonsága az, ami fejlődik bennünk.
Szóval mire van szükségünk azért hogy elkezdjük ezt a folyamatot? Példákra – spirituális tanárokra van szükségünk. Ezért lett a Zohár Könyve megirva. Mint ahogy kisgyerekek, akik a világot tágra nyitott szemmel, szájukat tátva bámuljak, ahogy azt teljesen fel akarják habzsolni, hogy amit csak lehet megtanuljanak, nekünk is ugyan0gy kell megközelitenünk a Zohárt, mely nekünk az adakozás tulajdonságának példáját nyújtja.
Minél többet tanulunk az adakozásról, annál jobban hasonlitunk majd a természet mindent átható törvényére, a feltétel nélküli szeretet és adakozás erejére. A Kabbala terminológiájában ezt nevezik a “forma azonosság törvényének”, mely egy olyan fokozatos folyamatot ir le, mely elvezet minket a természet mindent átfogó erejének érzékeléséhez amekkor mértékben mi magunk hasonlóvá válunk ahhoz.
A Természet És Mi
„Az a legjobb, ha elfogadjuk a kabbalista szavait; azt mondja, hogy a HATEVA (Természet) megegyezik (a Gemátriában) az Elohim-mal (Isten).”
Baal HaSulam, “A Béke”
A Zohár könyve elmagyarázza nekünk, hogy mindannyian egy egyetlen és összefüggő hatalmas rendszerben létezünk, melyet „Természetnek” vagy Elohimnak (Isten) nevezünk. Ugyanakkor ennek a rendszernek csak egy töredékét érzékeljük, azt amit úgy nevezünk „ez a világ”.
Létezésünk célja az, hogy „ezen világ” határai fölé emelkedjünk, és elkezdjük érezni a Természetnek nevezett rendszer teljességét és a benne lévő Felső Erőt. Amikor elérjük ezt a szintet, akkor majd megtelik lényünk bőséggel és végtelen élvezettel, fénnyel. Magasztos érzékelést és megértést kapunk majd ekkor, mely az egyensúly; ami a teljesség és a harmónia érzését adja nekünk úgy, ahogy ez a teljes Természet rendszerében létezik.
A Zohár azt javasolja nekünk, hogy megértsük azt, hogy hogyan érkezhetünk el ehhez a bőséghez, hogy a Természetben található folyamatokat a szokottnál kicsit szélesebb szemszögből vizsgáljuk meg.
A mi világunk egy nagyon zárt világ; egyetlen, összefüggő, általános rendszerben létezünk, melynek minden eleme összefügg minden elemével.
Nem érezhetjük magunkat a Természet felett teljes szabadsággal, ahogy azt csak úgy gondoljuk, mert az odavezetne el bennünket, hogy elpusztítjuk önmagunkat.
Nem menekülhetünk el a Természettől, mivel mi annak integrált részei vagyunk, és ennélfogva tanulmányoznunk kell a Természet általános törvényét, hogy azzal kéz a kézben haladhassunk.
A bennünk lévő hajtóerő az állandó fejlődésre csodálatos, de meg kell tanulnunk, hogy hogyan tegyük ezt a helyes módon, melyen keresztül képesek leszünk elérni egy egészséges kapcsolatot egymás között és a teremtés többi részével úgy, hogy ne sértsük meg a Természet harmóniáját és általános egyensúlyát. Lényegében ez az alapja a kabbala bölcsességének.
A Természet megfigyelése megtanítja nekünk, hogy az összes életforma, teremtmény fejlődik az egymás iránti gondoskodás által.
Egy szervezet sejtjei a kölcsönös adakozás módján kapcsolódnak egymáshoz kizárólag abból a célból, hogy az egész szervezetet fenntartsák a legoptimálisabb módon. A testben minden egyes sejt pontosan megkapja azt, amire szüksége van a létezéséhez, és az összes többi erőfeszítést csak azért teszi, hogy az egész szervezetről gondoskodjon és annak adakozzon. Egy olyan sejt alakul át rákos sejtté, amelyik nem veszi figyelembe a környezete szükségletét, és elkezd a saját maga számára habzsolni a közös tápanyagforrásból, keringésből. Egy ilyen önző cselekedet, mint ahogy a rákos sejt működik, előbb-utóbb az egész szervezet halálhoz vezet.
A Természetnek a kövületi, a növényi és az állati szintjein élő egyedek állandóan az általános többség érdekében dolgoznak, és ebben találják meg teljességüket. Egy ilyen harmonikus aktivitás nélkül a létezés lehetetlen lenne. Ettől egyedül az emberi társadalom különbözik.
Miért? Azért, mert a többi szinttől (ahol a Természet törvénye ösztönszerűen egyensúlyhoz és harmóniához vezet) eltérően, az emberi lények szabad választást kaptak a Természettől, ez egy olyan látszólagos vákuum, ahol megtanulhatják, hogy hogyan járulhatnak hozzá tudatosan a Természet általános harmóniájához.
Amennyiben helytelenül veszünk részt ebben a rendszerben, akkor törést és kárt okozunk benne. Ez visszatér hozzánk, mint a bumeráng és ettől hatalmas szenvedést élünk meg. Következésképp fokozatosan több ezer generáción keresztül a Természet elvezet minket ahhoz a megértéshez, hogy nekünk tanulmányoznunk kell a Természet törvényeit, és előbb-utóbb meg kell tanuljuk, hogy azoknak megfelelően cselekedjünk.
A probléma az, hogy egyenlőre még nem érezzük a Természet mindent átható erejét, ahogyan az befolyásol minket; és nem érezzük azt az Erőt, ami a Szeretet és az Adakozás Erejének van nevezve, vagy más néven a Teremtőt.
Azonban ma már a klasszikus tudományok is haladnak afelé, hogy felfedezzük amint a Természet intelligens értelemmel és egyfajta érzelemmel rendelkezik, és azt, hogy egy végtelen erő és bölcsesség található benne, mely mindent fenntart és irányít. Azonban egyelőre az önzőségünk nem akarja ezt elfogadni és meglátni.
A világ jelenlegi állapota bebizonyítja azt, hogy ez a fajta vakság és tudatlanság nem létezhet a Természet rendszerében. Baal Hasulam már az 1930-as években megírta:
„Most az életünk múlik azon, hogy megvizsgáljuk a Természet parancsolatait és megismerjük, hogy az mit követel tőlünk, mivel ez a rendszer egyébként majd kegyetlenül megbüntet bennünket.”
(Baal HaSulam, “A Béke”)
Rabbi Yehuda Leib HaLevi Ashlag (Baal HaSulam) (1884-1954)
Rabbi Yehuda Ashlag, vagy más néven Baal Hasulam (a Létra Ura). Ezt a nevet a Sulam (A létra) kommentár miatt kapta, melyet a Zohár könyvéhez írt.
Egész élettét a kabbala bölcseletének magyarázatára szentelte, újításokat készített, Izrael és világszerte a kabbalát terjesztette. Ari lurianikus kabbaláját átdolgozta a mi generációnk számára. Ezáltal lehetővé tette bárkinek, hogy tanulmányozza annak a valóságnak a forrását, gyökerét, amelyben élünk, és ezáltal elérhessük életünk abszolút célját. Mivel akkor született, amikor a világ már készen állt a kabbala megismerésére, írásai egy érdekes multinacionális nyelvezetet viselnek.
Olyan folyamatokat mondott meg előre, mint például az orosz kommunizmus bukása, és a globalizáció hosszú évekkel azelőtt, hogy azok a többi ember számára nyilvánvalóvá váltak volna. Mindezeket az emberiség spirituális korrekciójának kereteiben jósolta meg.
Lengyelországban, Varsóban született és a kabbalát Rabbi Yehoshuhától tanulta Porsov városában. 1921-ben családjával Izraelbe költözött (Izrael akkor Palesztinának volt nevezve) és Jeruzsálem óvárosában telepedett le. Érkezésének híre hamar szétterjedt városszerte, és hamarosan ismertté vált a kabbala ismerete miatt. Fokozatosan formálódott körülette tanítványaiból álló csoportja, akik otthonába korán reggel érkeztek, hogy a kabbalát együtt tanulják vele.
Később Jeruzsálem óvárosából egy másik Jeruzsálemi kerületbe Givat Shaul-ba költözött, ahol éveken át a környék rabbijaként szolgált.
Legfontosabb munkái
Baal Hasulam két legjelentősebb munkája, mert hosszú évek munkájának gyümölcse, a Tíz Szfíra Tanulmánya, mely Ari írásaira alapul, és a Zohár könyvének a kiegészítése a Sulam „a Létra” Kommentárja.
A Tíz Szfíra Tanulmányának 17 kötete, 1937-ben lett kiadva, a Zohár könyve pedig a Sulam Kommentárral 18 kötetben, 1945 és 1953 között látott napvilágot.
Később még három plusz kötetet írt, amelyben az új Zohárt értelmezte.
Ezeknek a kései magyarázatoknak a kiadása 1955 után lett befejezve, halála után. A Zohár könyvéhez írott kommentár bevezetőjében elmagyarázza, miért nevezte azt Sulamnak „a Létrának”:
„Én a magyarázatomat azért nevezem Sulamnak (létra), hogy megmutassam, hogy a magyarázatom szerepe olyan, mint bármely más létráé. Hogyha valakinek van egy padlása, mely kincsekkel van tele, akkor csak egy létrára van szükség, hogy oda felmásszon, és akkor az összes kincs a kezébe kerül.”
Számtalan bevezetőt írt, mely segíti a tanítványokat, hogy hatékonyan tanulhassák a kabbala szövegeit, és tisztázzák a tanulás módszerét. Ezek a bevezetők magukba foglalják a Zohár könyvéhez írt előszót, a Zohár könyvéhez írt bevezetőt, a Kabbala Bölcseletéhez írt előszót, az előszót a Sulam Kommentárhoz és az általános előszót az Élet Fájához, valamit a bevezetőt a Tíz Szfíra Tanulmányához.
1940-ben kiadott egy újságot, amit a Nemzetnek nevezett.
Később feljegyezte az Írások az utolsó generáció számára írást, melyben különböző kormányzási módszereket analizált, és egy részletes tervet készített a jövő helyes társadalmának helyes építésére.
A szó terjesztése
Baal Hasulam nem elégedett meg azzal, hogy ötleteit egyszerűen csak papírra vesse, ehelyett hatalmas energiával dolgozott, hogy azokat terjessze is. Erőfeszítései által olyan ismert személyekkel találkozott Izraelben, mint David Ben Gurion, Hayim Nahman Bialik, Zalman Shazar és sokan mások. David Ben Gurion Izrael első miniszterelnöke azt írta naplójában, hogy „többször találkoztam Baal Hasulammal, és ezek a találkozók meglepőek voltak számomra, mivel én a kabbaláról szerettem volna beszélni vele és ehelyett Baal Hasulam a szocializmusról beszélt velem.”
_____________________________________________________________
„Valójában már egy olyan szintre jutottunk el, ahol lényegében már az egész világ egy egyetlen kollektívának, egyetlen társadalomnak számít. Azaz, mivel a világban minden egyes személy élete erejét a világ összes emberéből szívja el, arra kényszerül, hogy az egész világ jólétéről gondoskodjon, és azt szolgálja…annak lehetősége, hogy valaki jó, boldog és békés állapotot hozzon létre egy államban lehetetlen, ha az nem egyformán történik a világ összes országában.” B
–Baal Hasulam A béke a világban című könyvéből
___________________________________________________________________
Egy idézet az izraeli Haaretz újságból 2004. december 16-án kiadva. A korai 1950-es évek egyik napján Jeruzsálemben Shlomo Sohan (később díjakat nyert izraeli szerző és kriminológus) felkereste Rabbi Yehuda Ashlag kabbalistát. Ashlag abban az időben megpróbálta kinyomtatni a Létrát (a Létra Kommentárja az ő héber fordítása és kommentárja a Zohár könyvéhez). Akár hányszor ő apró adományokból egy kis pénzhez jutott, azonnal részeket nyomtatott ki a Sulam Kommentárból. Kriminológus szavaival „ ott találtam őt egy lepusztult épületben, melyben egy öreg nyomtatógép mellett állt. Arra nem volt elég pénze, hogy megfizessen egy külön segédet, aki a betűket elrendezhette, ennél fogva ő maga rendezte el a nyomtatáshoz szükséges betűket. Egyik betűt rakosgatta a másik után, órákig ott állva a nyomtatógép mellett, annak ellenére, hogy már a hatvanas éveinek a végén járt. Ashlag valóban egy Cadik „igaz ember” volt, egy nagyon szerény ember, ragyogó arccal, de ugyanakkor egy megtört és éhező ember, aki nagy szegénységben élt. Később hallottam, hogy annyi órát töltött a betűk elrendezésével, hogy a nyomtatáshoz használt ólom súlyos károkat okozott az egészségében.”
Majdnem fél évszázadba telt, hogy az ő nagyságát mások is felismerjék, de már napjainkban Baal Hasulam fontossága jól ismert. Az utóbbi időkben tanításai nagy figyelmet vonzottak magukra és világszerte több százezer ember tanulmányozza a munkáit, melyeket mára nagyon sok nyelvre lefordítottak.
Most bárki, aki valóban fel akar emelkedni a spirituális világ létráján, könnyedén képes megtenni neki köszönhetően.
Baal Hasulam egy nagyon érdekes és bonyolult egyéniség volt, széles ismerettel és magas szintű tudással. Nagyon mélyen részt vett globális-, valamint azokon az eseményeken, amelyek Izraelben történtek a környezetében. Nézetei még ma is forradalminak és nagyon fontosnak tekinthetőek bátorságuk miatt.
1954-ben halt meg. Elképzeléseit és tanítását utódja, első szülött fia, Rabbi Baruch Shalom Ashlag vitte tovább.
Isaac Luria (a Szent Ari) (1534-1572)
Alig másfél év alatt Isaac Luria (Szent Ari) forradalmasította a kabbalát elérhetővé téve azt mindenki számára. Az ő „lurianikus kabbalája” a kabbala tanulásának legfontosabb megközelítésévé vált.
A XVI. századi Safed városának legnagyobb kabbalistája volt.
Életének a története misztikumba és legendákba öltözik.
Az egyik ilyen legenda azt mondja, hogy amikor ő megszületett édesapjának megmondták, hogy fia nagyságra hivatott. Az, hogy Ari miért halt meg ereje teljében (38 éves korában) rejtély.
Misztérium és legendák embere
Ari 1534-ben Jeruzsálemben született. 8 éves korában elvesztette édesapját és családja elszegényedett. A kétségbeeséstől hajtva édesanyja elhatározta, hogy fiát, Izsákot Egyiptomba küldi nagybátyjához. A fiatal Izsák ott töltötte élete nagy részét. Ifjúként általában a szobájában rejtőzködött hosszú órákra vagy akár napokra is, a Zohár könyvének tanulmányozásába merült, megpróbálta megérteni annak finomságait.
Sok népi legenda azt állítja, hogy megkapta Elijahu próféta felismerését (egy nagyon különleges spirituális felismerés), illetve, hogy a Zohár könyvét Elijahu prófétától tanulta. Számára a Zohár könyve jelentette a teljes világot.
XVI. században kabbalista tanulás fővárosa volt Safed Észak-Izraelben, mely közelről-távolról nagyon sok kabbalistát vonzott. Mindemellett Safed közel fekszik a Meron-hegyhez, ami Rabbi Shimon Bar Yochai temetkezési helye, és közel van Rashbi barlangjához, az Idra Rabba-hoz.
1570-ben kegyetlen tél sújtott Egyiptomra. Hatalmas esőket, áradásokat okozott és viharos szelek tépték a házak tetejét. A Nilus kiöntött medréből, és egész falvakat temetett víz-, és sártenger alá.
Az egyik legenda azt állítja, hogy Elijahu próféta ezen a szörnyű télen, az egyik legviharosabb éjszakán látogatta meg Arit, és azt mondta neki, hogy „életed vége közeledik, távozzál innen, fogd a családodat és menj Safed városába, ahol már nagyon várnak rád. Ott Safedben megtalálod majd fő tanítványodat Chaim Vitalt, akinek képes leszel bölcsességedet átadni és utódoddá tenni, és ő tovább viszi tanításaidat”. Ennél fogva a tél végén Ari Safedbe költözött, Izrael földjére. 36 éves volt abban az időben, és csak két éve maradt hátra életéből.
Felkészülés a felfedésre
A kabbalisták a kabbala bölcsességét Ari érkezéséig (egészen 1500 éven keresztül) titokban tartották azóta, amióta Rashbi elrejtette a Zohár könyvét.
Általában éjszaka keltek fel és gyertyafénynél, zárt ablakoknál tanulmányozták a kabbalát, hogy a hangjuk se legyen hallható kívül. Csak ekkor nyitották ki a könyveket, és merültek el bennük, megpróbálva azok titkait felfedni. Nem nagyon hirdették a munkájukat, mivel féltek attól, hogy az emberek félreértelmezik azokat.
A Zohár könyve azt állította, hogy az csak akkor jelenik majd meg, amikor a generáció készen áll. Akkoriban a kabbalisták érezték, hogy még nem jött el ennek az ideje. Az emberiség évszázadokon keresztül várt a megfelelő tanítóra, aki kitárhatná a kabbala bölcseletének kapuit a publikum felé. Ahogy Ari megérkezett Safedbe, és miután tanításai által a Zohár könyve megnyílt a publikum számára, úgy tűnt, hogy végre eljött az ideje annak, hogy a kabbala titkait hozzáférhetővé tegyék a világ számára.
_____________________________________________________________
„ Érdekes módon Ari ideje során közvetlen kapcsolat nélkül is nagyon sok ember, különösen művészek és intellektuális emberek kezdtek érdeklődni a kabbala iránt. Az egyik ilyen ember volt Giovanni Pico della Mirandola (1463-1494) egy olasz tudós, aki az egyik könyvében, Conclusiones (Tézisek, Összefoglalások) a következő kijelentést teszi „a törvény ezen valódi magyarázata…mely Mózes számára fel lett fedve az isteni tradíció szerint, ez kabbalának van nevezve…mely héberül azt jelenti hogy elfogadás.”
___________________________________________________________________
Lehetetlen eltúlozni Ari fontosságát és magasztosságát. Mindössze 18 hónap alatt hatalmas benyomást hagyott a kabbalista gondolkodás és annak tanítási módszerének történetében. Tanításai a spirituális tanoknak egy teljesen új szisztematikáját vezették be. Rendszerén keresztül ma bárki képes elérni azt, még a mai tudományos korban is, amit korábban csak nagyon kevesek tudtak.
Ari művei között valószínűleg az Élet Fája a legfontosabb. Ez könyv bemutatta tanításait tiszta és egyszerű formában. Az évek során az Élet Fája vált a kabbala tanulás egyik legfontosabb szövegévé. Csak a Zohár könyvéhez hasonlítható.
38 éves korában halt meg, miután 1572. nyarán megbetegedett egy járványban. Megjelenése egy új időszak kezdetét jelezte. Nemcsak nagy kabbalista volt, hanem az első olyan, aki megkapta „az engedélyt felülről”, hogy felfedje a kabbala bölcseletét a világ számára.
Képessége az, hogy a kabbala metodikáját átváltoztatta egy olyan módszerből, amely csak kevés kiválasztott számára állt rendelkezésre, egy olyan rendszerré, amely megnyílt mindenki számára. Ez őt minden korok spirituális óriásává tette.
Ma sokkal több ember áll készen a spirituális emelkedésre, és ahhoz, hogy ezt megtehessék Ari módszerét a lurianikus kabbalát kell tanulniuk.
Rabbi Shimon Bar-Yochai (Rashbi)
Rabbi Shimon Bar Yochai (Rashbi) megkapta mentorán, Rabbi Akiván keresztül 3000 év összegyűjtött spirituális tanítását, amit az előtte élő kabbalisták elértek.
Miután ő mindezt leírta, és elrejtette, mivel az emberiség még nem állt készen erre a tudásra. Napjainkban azonban – olyan kitűnő kabbalisták véleménye szerint, mint Rabbi Yehuda Ashlag és a Vilna Gaon (GRA) -, a mi generációnk készen áll a Zohár könyvének a felfedésére. Rashbi a Zohár (A ragyogás könyve) könyvének a szerzője egy Tana (nagy bölcs) volt, i.sz. első századaiban. Ő volt Rabbi Akiva közvetlen utódja.
Számtalan legenda veszi körül Rashbit. A Talmud és a Midrás (ezen időből származó szent héber írások) megemlítik őt.
Rashbi Galileában született és ott nevelkedett. Élt Sidon városában (mai Libanon területén) és Meron városában (Észak-Izraelben) is, majd végül Nyugat-Galileában, nem messze Merontól hozta létre Jesiváját.
Már gyermekként is különbözött a többi gyermektől. Olyan kérdések foglalkoztatták hogy „Mi az élet értelme?” „Ki vagyok én?” „Hogyan épült a világ?”. Ezek a kérdések hajtották őt válaszokat követelve.
Azokban a napokban az élet Galileában nagyon kegyetlen volt. A rómaiak, akik megölték tanárát, Rabbi Akivát, még mindig üldözték a zsidókat, újabb és újabb törvényeket hoztak a megbüntetésükre. Az egyik ilyen törvény volt, amely megtiltotta a zsidóknak, hogy kabbalát tanuljanak.
A rómaiak tiltása ellenére Rashbi belemerült a kabbala tanulásába, és megpróbálta annak finomságait megérteni. Úgy érezte, hogy a Tóra történetei mögött mély és rejtett jelentés található, mely választ adhat az ő kitartó, égető kérdéseire.
Lassan Rashbi megértette, hogy egy tanárt kell találnia, aki már felemelkedett a spirituális úton, tapasztalathoz jutva, és képes őt segíteni felfelé a spirituális létrán. Ennek hatására csatlakozott Rabbi Akiva csoportjához.
Ez az a döntés, ami végül is Rashbi életének fordulópontjává vált.
Tanítványból menekült
Rashbi egy nagyon szorgalmas, odaadó tanítvány volt, égett benne a vágy, hogy felfedezze a felső erőt. Tizenhárom évig tanult Rabbi Akivával, és elérte a sprirituális létra legmagasabb szintjét.
A rómaiak elleni Bar-Kochba felkelés vetett véget Rabbi Akiva jesivájának. Rashbi csatlakozott a felkeléshez, annak egyik vezetőjévé vált, és miután meghallotta, hogy tanárát Rabbi Akivát hogyan végezték ki, ellenállása még erősebbé vált. A Talmud azt állítja, hogy egyszer, amikor Rashbi a rómaiak uralma ellen beszélt, valaki meghallotta őt és figyelmeztette a rómaiakat. A rómaiak Rashbit távolléte alatt halálra ítélték. Ahhoz viszont, hogy végre tudják hajtani az ítéletet, el kellett volna fogniuk. A római császár számtalan embert küldött keresésére, de csalódottságukra látszólag teljesen eltűnt.
A piqiin-i barlang
A hagyomány úgy tartja, hogy Rashbi és fia Piqiinbe menekült, mely egy falu volt Észak-Izraelben, ahol egy barlangban rejtőztek el. Itt még mélyebbre merültek a kabbala bölcseletének titkaiban, és fokozatosan felfedezték a teremtés teljes rendszerét. Miután tizenhárom évig voltak a barlangban, Rashbi meghallotta, hogy a római császár meghalt, így végre fellélegezhetett.Miután elhagyták a barlangot, Rashbi maga köré gyűjtött kilenc tanítványt egy másik kicsiny barlangban (nincs messze Meron falujától), mely Idra Rabba (a Nagy Gyülekezet) néven vált ismertté. Itt tanítványai segítségével megírta a Zohár könyvét, mely a kabbala bölcseletének legfontosabb könyve.
Rabbi Yehuda Ashlag leírja, hogy Rashbi és tanítványai az egyetlenek, akik elérték az abszolút tökéletességet, azaz elérték mind a 125 spirituális szintet, mely beteljesíti a lélek korrekcióját.
Amikor Baal Hasulam befejezte a Zohár könyvéhez írott kommentárját, Rav Yehuda Ashlag egy ünnepi lakomát rendezett műve beteljesedésének megünneplésére. Azon az ünnepségen azt állította, hogy „ A Messiás eljövetele előtti napokban lehetetlen volt mind a 125 szint elérése … kivéve Rashbi és tanítványai számára, akik a Zohár könyvének a szerzői. Ők megkapták mind a 125 szint jutalmát, teljes tökéletességében, pedig ők a Messiás napjai előtt éltek”.
Ezért található leírva a Zohár könyvében gyakran az, hogy nem lesz még egy olyan generáció, mint Rashbié, egészen a Messiás Király generációjáig (az az idő, amikor az egész emberiség korrigálódni fog).
Rabbi Shimon műve hatalmas benyomást tett a világra, mivel a benne lévő spirituális titkok átfogják mind a 125 spirituális szintet.
Egy a milliók közül
Rashbi egy különleges lélek volt. Feladata az volt, hogy segítsen minden egyes teremtményt összekapcsolódni a Felső Erővel. Egy ilyen lélek, amikor aláereszkedik a mi világunkba, akkor a legnagyobb kabbalisták testébe öltözik. Minden egyes alkalommal, amikor egy ilyen lélek megjelenik, az emberiséget egy új spirituális szintre segíti, és nyomot hagy a kabbala könyvekben, melyek az azt követő generációkat szolgálják.
_____________________________________________________________
„Ez a mű, mely a Zohár könyve nevet kapta, olyan, mint Noé bárkája. Nagyon sokféle faj létezett, de ezek a fajok és családjaik, nem létezhettek anélkül, hogy belépjenek a bárkába … ennél fogva az igazak is majd belépnek a fény titkaiba, ezen a művön keresztül, és az érdeme ennek a műnek, hogy amikor a személy elkezd vele foglalkozni … az elkezdi majd vonzani őt, ahogy mágnes vonzza a vasat. És akkor a személy belép majd ebbe a műbe, hogy megóvja lelkét, szellemét, és elérje a korrekcióját.”
–Rav Kook Ohr Yakar (Fényes Fény)
___________________________________________________________________
A Zohár könyve kétségtelenül a világ egyik legismertebb műve, több ezer történetnek az összefoglalója. Bár majdnem 2000 éve íródott, a könyvet még mindig egyfajta rejtélyes, misztikus felhő veszi körül. Az izgalom, ami körülveszi ezt a könyvet, olyan hatalmas, hogy annak ellenére, hogy a könyv gyakorlatilag teljesen érthetetlen a generációnk számára megfelelő magyarázat és felkészülés nélkül, mégis több millió ember próbálja kitartóan a titkait megérteni.