Rabbi Shimon Bar-Yochai (Rashbi)

Rabbi Shimon Bar Yochai (Rashbi) megkapta mentorán, Rabbi Akiván keresztül 3000 év összegyűjtött spirituális tanítását, amit az előtte élő kabbalisták elértek.

Miután ő mindezt leírta, és elrejtette, mivel az emberiség még nem állt készen erre a tudásra. Napjainkban azonban – olyan kitűnő kabbalisták véleménye szerint, mint Rabbi Yehuda Ashlag és a Vilna Gaon (GRA) -, a mi generációnk készen áll a Zohár könyvének a felfedésére. Rashbi a Zohár (A ragyogás könyve) könyvének a szerzője egy Tana (nagy bölcs) volt, i.sz. első századaiban. Ő volt Rabbi Akiva közvetlen utódja.

Számtalan legenda veszi körül Rashbit. A Talmud és a Midrás (ezen időből származó szent héber írások) megemlítik őt.

Rashbi Galileában született és ott nevelkedett. Élt Sidon városában (mai Libanon területén) és Meron városában (Észak-Izraelben) is, majd végül Nyugat-Galileában, nem messze Merontól hozta létre Jesiváját.

Már gyermekként is különbözött a többi gyermektől. Olyan kérdések foglalkoztatták hogy „Mi az élet értelme?” „Ki vagyok én?” „Hogyan épült a világ?”. Ezek a kérdések hajtották őt válaszokat követelve.

Azokban a napokban az élet Galileában nagyon kegyetlen volt. A rómaiak, akik megölték tanárát, Rabbi Akivát, még mindig üldözték a zsidókat, újabb és újabb törvényeket hoztak a megbüntetésükre. Az egyik ilyen törvény volt, amely megtiltotta a zsidóknak, hogy kabbalát tanuljanak.

A rómaiak tiltása ellenére Rashbi belemerült a kabbala tanulásába, és megpróbálta annak finomságait megérteni. Úgy érezte, hogy a Tóra történetei mögött mély és rejtett jelentés található, mely választ adhat az ő kitartó, égető kérdéseire.

Lassan Rashbi megértette, hogy egy tanárt kell találnia, aki már felemelkedett a spirituális úton, tapasztalathoz jutva, és képes őt segíteni felfelé a spirituális létrán. Ennek hatására csatlakozott Rabbi Akiva csoportjához.

Ez az a döntés, ami végül is Rashbi életének fordulópontjává vált.

Tanítványból menekült

Rashbi egy nagyon szorgalmas, odaadó tanítvány volt, égett benne a vágy, hogy felfedezze a felső erőt. Tizenhárom évig tanult Rabbi Akivával, és elérte a sprirituális létra legmagasabb szintjét.

A rómaiak elleni Bar-Kochba felkelés vetett véget Rabbi Akiva jesivájának. Rashbi csatlakozott a felkeléshez, annak egyik vezetőjévé vált, és miután meghallotta, hogy tanárát Rabbi Akivát hogyan végezték ki, ellenállása még erősebbé vált. A Talmud azt állítja, hogy egyszer, amikor Rashbi a rómaiak uralma ellen beszélt, valaki meghallotta őt és figyelmeztette a rómaiakat. A rómaiak Rashbit távolléte alatt halálra ítélték. Ahhoz viszont, hogy végre tudják hajtani az ítéletet, el kellett volna fogniuk. A római császár számtalan embert küldött keresésére, de csalódottságukra látszólag teljesen eltűnt.

A piqiin-i barlang

A hagyomány úgy tartja, hogy Rashbi és fia Piqiinbe menekült, mely egy falu volt Észak-Izraelben, ahol egy barlangban rejtőztek el. Itt még mélyebbre merültek a kabbala bölcseletének titkaiban, és fokozatosan felfedezték a teremtés teljes rendszerét. Miután tizenhárom évig voltak a barlangban, Rashbi meghallotta, hogy a római császár meghalt, így végre fellélegezhetett.

Miután elhagyták a barlangot, Rashbi maga köré gyűjtött kilenc tanítványt egy másik kicsiny barlangban (nincs messze Meron falujától), mely Idra Rabba (a Nagy Gyülekezet) néven vált ismertté. Itt tanítványai segítségével megírta a Zohár könyvét, mely a kabbala bölcseletének legfontosabb könyve.

Rabbi Yehuda Ashlag leírja, hogy Rashbi és tanítványai az egyetlenek, akik elérték az abszolút tökéletességet, azaz elérték mind a 125 spirituális szintet, mely beteljesíti a lélek korrekcióját.

Amikor Baal Hasulam befejezte a Zohár könyvéhez írott kommentárját, Rav Yehuda Ashlag egy ünnepi lakomát rendezett műve beteljesedésének megünneplésére. Azon az ünnepségen azt állította, hogy „ A Messiás eljövetele előtti napokban lehetetlen volt mind a 125 szint elérése … kivéve Rashbi és tanítványai számára, akik a Zohár könyvének a szerzői. Ők megkapták mind a 125 szint jutalmát, teljes tökéletességében, pedig ők a Messiás napjai előtt éltek”.

Ezért található leírva a Zohár könyvében gyakran az, hogy nem lesz még egy olyan generáció, mint Rashbié, egészen a Messiás Király generációjáig (az az idő, amikor az egész emberiség korrigálódni fog).

Rabbi Shimon műve hatalmas benyomást tett a világra, mivel a benne lévő spirituális titkok átfogják mind a 125 spirituális szintet.

 

Egy a milliók közül

Rashbi egy különleges lélek volt. Feladata az volt, hogy segítsen minden egyes teremtményt összekapcsolódni a Felső Erővel. Egy ilyen lélek, amikor aláereszkedik a mi világunkba, akkor a legnagyobb kabbalisták testébe öltözik. Minden egyes alkalommal, amikor egy ilyen lélek megjelenik, az emberiséget egy új spirituális szintre segíti, és nyomot hagy a kabbala könyvekben, melyek az azt követő generációkat szolgálják.

_____________________________________________________________

„Ez a mű, mely a Zohár könyve nevet kapta, olyan, mint Noé bárkája. Nagyon sokféle faj létezett, de ezek a fajok és családjaik, nem létezhettek anélkül, hogy belépjenek a bárkába … ennél fogva az igazak is majd belépnek a fény titkaiba, ezen a művön keresztül, és az érdeme ennek a műnek, hogy amikor a személy elkezd vele foglalkozni … az elkezdi majd vonzani őt, ahogy mágnes vonzza a vasat. És akkor a személy belép majd ebbe a műbe, hogy megóvja lelkét, szellemét, és elérje a korrekcióját.” 

Rav Kook  Ohr Yakar (Fényes Fény)

___________________________________________________________________

A Zohár könyve kétségtelenül a világ egyik legismertebb műve,  több ezer történetnek az összefoglalója. Bár majdnem 2000 éve íródott, a könyvet még mindig egyfajta rejtélyes, misztikus felhő veszi körül. Az izgalom, ami körülveszi ezt a könyvet, olyan hatalmas, hogy annak ellenére, hogy a könyv gyakorlatilag teljesen érthetetlen a generációnk számára megfelelő magyarázat és felkészülés nélkül, mégis több millió ember próbálja kitartóan a titkait megérteni.

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *