A monitor mögött

„Az ágak nyelvezete”, olyan Magasztos Erők kifejezése, melyek a mi világunkban működnek. Ezek az Erők mindenféle objektumokban, eseményekben vannak kifejezve, amik körülöttünk találhatók.

Mindez honnan származik?

Elképzelhetjük ezt úgy, mint a számítógép monitorját, ha pedig betekintenénk a monitor mögé, akkor ott nem látnánk semmilyen képet, hanem csak az elektronikus kapcsolatokat, amik létrehozzák a képet.

_____________________________________________________________

Spirituális Szikrák

Nem létezik egyetlen fűszál sem alul, mely ne rendelkezne egy jellel felül, mely lecsap rá, azt mondva neki: „növekedjél”.

—Midrash Rabba

____________________________________________________________________

Most pedig néhány történet következik a Bibliából „az ágak nyelvezetén” keresztül elmagyarázva:

 

Az Alma Története

Beszéljünk a Biblia teremtéstörténetéről.

A Közös Lélekben (Bennünk) létező megszerzés iránti vágy van „Évának” nevezve, az adakozás iránti vágy pedig „Ádámnak”. Az önzőség a „Kígyó”, mely a megszerzés iránti vágy a megszerzés szándékával, melyet mi „egonak” is nevezünk.

Az ego magához akarja ragadni az egész vágyat, hogy azt az önzőség felé vonzza. Ezt tekintjük úgy, hogy a „Kígyó” megközelítette „Évát”, és azt mondta neki : „Tudod mit, te képes vagy az egész megszerzés iránti vágyadat jó módon felhasználni.”

Ezek után „Éva” megközelítette „Ádámot” és azt mondta neki: „Tudod mit, meg van a lehetőségünk arra, hogy felemelkedjünk a legmagasztosabb világokba, sőt mit több ez az, amit a Teremtő akar tőlünk, ezért teremtett minket megszerzőknek.”

Majd „Éva” evett az almából, azaz a megszerzés iránti vágy csatlakozott az önzőséghez, a „Kígyóhoz”. Mivel neki ízlelt az, ezért azt gondolta, hogy:  ”Miért ne hívnám „Ádámot” is ehhez a finom ízhez?” Aztán így is cselekedett. Ennek eredményeképpen „Adam Harison” (Közös Lélek) teljes teste az összes vágyával együtt bemocskolódott a „Kígyó” (a megszerzés iránti vágy a megszerzés szándékával) szándéka által, és ebből alakult ki az eredendő bűn.

 

ABRAHÁM—Egyiptom és Izrael Között

Ábrám Mezopotámiában (a mai Irak területe) született, majd Izraelbe vándorolt,  ezután az éhínség miatt pedig Egyiptomba ment.

Ennek az utazásnak spirituális jelentősége van, mivel ezek a helyek szinteket és erőket jelképeznek.

Igazából ezek az ő vágyának a korrekcióját írják le.

Mezopotámia a kiinduló pont, ahol Ávrahám vágyai még önzőek voltak, mint ahogy a mi vágyaink is önzőek egyenlőre.

Izrael földje „az adakozás vágyának” van nevezve, tehát az a színtiszta adakozás vágya. Egyiptom pedig a Malchut, vagyis a megszerzés iránti vágy, s ez kizárólag önző vágyakból áll, ahol a Fáraó maga az önzőség abszolút jelképe.

_____________________________________________________________

Apróságok

A kabbalában Izrael nem földterületet jelent. Ez a név két szóból áll, Jasar (egyenesen) El (Isten vagy Teremtő). Ennélfogva egy kabbalista számára bárki, akiben felébred a vágy, hogy hasonlóvá akar válni a Teremtőhöz, az a személy Izrael részének van tekintve.

____________________________________________________________________

Av (Apa) Am (Nemzet) – az a nagy megszerzés iránti vágy, mely megjelent Ávrahamban, hogy ezeket a vágyakat kiegyensúlyozza; ő rendelkezett egy adakozási vággyal, mely garantálta azt, hogy az eredeti vágyai előbb-utóbb korrigálódnak. Minden egyes alkalommal amikor Ávrahám megnöveli az adakozás iránti vágyát, akkor közelebb költözik Izraelhez, míg amikor a megszerzés iránti vágya növekszik, akkor közelebb kerül Egyiptomhoz. Ezért van az, hogy az Izraelbe való vándorlás felemelkedésnek, míg az Egyiptomba való menetel leereszkedésnek van tekintve.

Az adakozás iránti vágy önmagában erőtlen; csak akkor vagyunk képesek adni a Teremtőnek, amikor elfogadjuk Tőle azt, amit Ő adakozni akar. Ebből kifolyólag Ávrahám megkérdezte, hogy : „Honnan tudhatom én azt, hogy képesek leszünk-e elérni ugyanazt az adakozási szintet, amely a Teremtőben létezik?”

Ávrahám képtelen volt megszerezni, vagy magának bármit elfogadni, mivel ő a színtiszta adakozás állapotában létezett. Emiatt a Teremtő az ő magzatait Egyiptomba helyezte, és megígérte neki, hogy ott utódai megszerzik majd a megszerzés iránti vágyat. Ávrahám ezzel a válasszal elégedett volt. A száműzés után, miután nemzete összekeveredett az Egyiptomiakkal, magukba szívva azok megszerzés iránti vágyait, nemzete képes lesz korrigálódni és megismerni azt, hogy hogyan lehetséges megszerezni az adakozás iránti vágy szándékával. Ez a spirituális elérési forma minta  mindenki számára, mely elvezet majd minket a végső korrekcióhoz.

A Biblia azt mondja, hogy Ávrahám leereszkedett Egyiptomba az éhínség miatt. Mindez az éhínség egyfajta spirituális éhségnek tekintendő, mivel ő adakozni akart, de nem volt mivel. Ávrahám számára az az állapot, ahol ő nem képes aktívan adakozni „éhínségnek” van nevezve. Mivel még nem rendelkezett a megszerzési vággyal, amire az adakozás iránti szándékot ráhelyezhette volna.

Ahogy a személy egyre nagyobb megszerzés iránti vágyhoz jut, az tekintendő úgy, hogy átéli az Egyiptomi száműzetést. Amikor ebből a száműzetésből hatalmas megszerző edényekkel jövünk ki, akkor elkezdhetjük azokat korrigálni, hogy azok az adakozás érdekében dolgozzanak.

 

Mózes Kötélhúzása A Fáraóval

A következő bibliai történet a kabbala perspektívájából: Mózes története.

A zsidók rabszolgasága a Fáraó uralma alatt nagyobb jelentőséggel bír, mint egy egyszeri történelem.

A Fáraó megálmodta, hogy a hét év bőséget majd hét év éhínség követ.

A „gazdagság” azt jelképezi először is, amikor az ember felfedez egy hatalmas vágyat a spiritualitásra, és ez végtelen boldogsággal önti el. Mindez azért van, mert azt hisszük, hogy képesek leszünk majd elérni a spiritualitást az önző vágyunkon keresztül, és hajlandóak vagyunk tanulni, olvasni, bármit megtenni ezért.

Az éhínség akkor kezdődik, amikor az ember kezdi megérteni, hogy képtelen elérni a spiritualitást, hacsak fel nem adja az egoját teljesen megszerezve a színtiszta adakozás tulajdonságát.

Viszont mi képtelenek vagyunk adakozni, csak egy vágyat tudunk arra építeni, ennélfogva két szék közé esünk, és ezt jelképezi az „Egyiptom állapota”.

Azért, hogy változás történjen a bennünk lévő belső „Fáraó” növekszik.

Ez a „Fáraó” a mi egonkat, az önzőségünket jelképezi. Elkezd negatív jelenségeket mutatni jelenlegi állapotunkkal kapcsolatban; és hogyha mi ezt valóban negatívumként, egy rossz állapotként érzékeljük, akkor készen állunk arra, hogy elmeneküljünk és a spiritualitásba rohanjunk; és odarohanjunk még akkor is, hogyha nyilvánvalóan semmiféle vonzót vagy jutalmat nem látunk még a spiritualitással kapcsolatban, de amikor az ego megmutatja nekünk, hogy mennyire gonosz és rabszolgaság alatt tart bennünket, akkor bármire készen állunk, hogy változzunk.

Mózes neve a Moseh (Húzás) szóból származik. Ez az a pont, ami minket kihúz Egyiptomból hasonlóan a Messiáshoz, ami ugyanebből a szóból ered.

Mózes érzése a személyen belül, mely szembekerül az egójával, az önzőségével, és azt mondja, hogy : „Én valóban úgy érzem, hogy el kell mennünk innen”.

A hatalmas erő, mely lökést ad nekünk az a „Fáraó”, és a kicsiny erő, ami húz minket előre az pedig „Mózes”. Ez a húzóerő a spiritualitásunk kezdete, amit a „szívben található pontnak” nevezünk.

 

Eszter (Klasszikus Happy-End) Története

Ez a történet a megszerzés iránti vágy végső korrekcióját írja le, ahol a megszerzés iránti vágy „Hámánnak” van nevezve és az adakozás iránti vágy pedig „Mordechájnak”.

Hámán egy lovon osztozkodik; ő az, aki először meglovagolja azt, majd megengedi Mordechájnak is, hogy a lóra üljön miközben ő mellette sétál.

Mindez azt jelképezi, hogy a megszerzés iránti vágyunk előbb-utóbb megadja magát az adakozás iránti vágynak átadva a gyeplőket.

„Eszter” (a héber  Hester, rejtettség szóból származik) a mennyek rejtett királyságát jelképezi. Ő rejtve van a Hásérossal, a Teremtővel együtt, mely Teremtő ebben a történetben látszólag se nem jó, se nem rossz. Az a személy, aki átélni nem tudja, hogy mi a helyes, és mi ami nem, azt sem tudja, hogy a Teremtő jó vagy rossz.

Eszter Mordecháj rokona, tehát az adakozás iránti vágyhoz tartozik.

Mordecháj Mózeshez hasonló, de egy másik spirituális állapotot jelképez:

az ember lelkén belül lévő Binah pontját hordozza magában, mely minket a fény felé vonz.

Amikor az adakozás iránti vágy megjelenik először még láthatatlan, vagyis rejtve marad, mint Eszter a királynő.

Mi kívülről nem tudjuk megítélni, hogy egy cselekedet valóban adakozó-e. Azonban, ha Mordecháj ül a lovon, akkor látjuk, hogy a megszerzés iránti vágyunk már képes korrigálni magát.

_____________________________________________________________

Apróságok

A héber naptár legboldogabb ünnepe a Purim, amikor elmeséljük Hámán és Mordecháj történetét. Ez az ünnep jelképezi a végső korrekciót, és gyakorlatilag követeli, hogy addig igyunk, amikor már képtelenek leszünk megmondani a különbséget Hámán és Mordecháj között. Azaz elmosódik a különbség az önzőség és az altruizmus között. Mindez azért van, mert a végső korrekciókor az összes vágy korrigálódik, és már minden a Teremtőnek való adakozás szándékával működik, ezért már nem számít, hogy melyik vággyal dolgozunk, mert bármit teszünk az az adakozás szándékával történik.

____________________________________________________________________

Mint a gyökerek és ágak

The Law of Root and Branch

Thus, there is not an element of reality, or an occurrence of reality in a lower world, that you will not find its likeness in the world Above it, as identical as two drops in a pond. And they are called “Root and Branch.” That means that the item in the lower world is deemed a branch of its pattern, found in the Higher World, being the root of the lower element, as this is where that item in the lower world was imprinted and made to be.

That was the intention of our sages when they said, “You haven’t a blade of grass below that has not a fortune and a guard above that strike it and tells it, ‘Grow’!” It follows that the root, called “fortune,” compels it to grow and assume its attribute in quantity and quality, as with the seal and the imprint. This is the law of Root and Branch, which applies to every detail and occurrence of reality, in every single world, in relation to the world Above it.

– Baal Hasulam, excerpt from “The Essence of the Wisdom of Kabbalah”

A Perfect Language

The picture of this world has to last throughout the entire process of our spiritual advancement until the World of Infinity. Our correction is possible only under the condition that we perceive the reality of this lower degree, our world.

We must continually attain roots that are above the picture of our world which we now perceive. This picture doesn’t change; it’s only that its roots become higher or deeper, meaning that we attain the Creator (the root of our desires) to a greater extent.

The picture we now see is just His branch that is depicted by our desires on the background of His desires. The world is the picture of our desires’ dissimilarity to Him.

Through the process of attaining, our language doesn’t change either, because the picture of the lowest world doesn’t change. We speak the same words regardless if we are on the first level, in the middle, or at the end of the path. Kabbalists don’t have any other possibility of communicating with each other besides “the language of branches.”

The lowest state is the same for everyone, and the connection from the branch to the root extends from the World of Infinity through the same line which we continue from one world to another, through all 125 levels and in all 613 desires.

Thus, we can talk about any desire on any of the 125 levels by taking the corresponding name of the branch from this world. This is why Kabbalists chose “the language of branches” – because it remains invariable along the entire path of spiritual advancement. It is a perfect language, and if we only knew the connection between the root and the branch, we would be able to understand it.

– Taken from Michael Laitman’s blog –

Unlocking the Zohar, Chapter 1 – A Hidden Treasure

The greatest Kabbalist of our time was Rav Yehuda Ashlag (1884-1954). Thanks to his work, The Book of Zohar began to become known. Rav Ashlag is known as Baal HaSulam [Hebrew: Owner of the Ladder] for his Sulam [Ladder] commentary on The Book of Zohar. In his latter years, Baal HaSulam wrote what is known as “Writings of the Last Generation,” which begin with the following words:

“There is an allegory about friends who were lost in the desert, hungry and thirsty. One of them had found a settlement filled abundantly with every delight. He remembered his poor brothers, but he had already drawn far off from them and did not know their place. What did he do? He began to shout out loud and blow the horn; perhaps his poor hungry friends would hear his voice, approach and come to that abundant settlement filled with every delight.

“So is the matter before us: we have been lost in the terrible desert along with all mankind, and now we have found a great, abundant treasure, namely the books of Kabbalah in the treasure. …

… “Now, distinguished readers, this book lies here before you in a closet. It states explicitly all the wisdom of statesmanship and the behavior of private and public life that will exist at the end of days, meaning the books of Kabbalah…

“Open these books and you will find all the good comportment that will appear and the end of days, and you will find within them the good lesson by which to arrange mundane matters today, as well.”

A Zohár Megnyitása, 1. Fejezet – Itt az idő a cselekvésre

„Az egész kabbala bölcselete arról szól, hogy megismerjük a Magasabb Akarat irányítását, hogy miért teremtette meg ezeket a teremtményeket, és mit akar azokkal cselekedni, továbbá, hogy mi lesz a vége a világ összes ciklusainak.”

Ramchal, Pitchei Hochma (A Bölcsesség Kapúi), 3o.-ik kapú

 

Az emberiség állandóan fejlődik. Az ősi időkben az emberek szükségletei nagyon egyszerűek voltak: étel, lakhely és a fajfenntartás. Ezek mind természetes vágyak és létezési szükségletek.

Idővel azonban nagyobb szükségletek és vágyak jelentek meg bennünk: gazdagság, uralkodás, tisztelet és a tudás.

A Zohár az igazság bölcsessége, mely a kabbala bölcseletének a legfontosabb könyve. Ez a mű annak érdekében jelenik meg számunkra, hogy magasabb dimenzió felé vezessen.

Mégis mi olyan különleges a Zohárral és a kabbalával kapcsolatban?

Mért van az, hogy ez a bölcsesség most hirtelen a színpad közepére kerül kifejezetten annak a generációnak a számára, amely manapság él a világban?

A történelem során megpróbáltuk kielégíteni azokat a igényeinket, amelyek megjelentek bennünk. Kísérletet tettünk, hogy a szükségleteink által megtaláljuk a boldogságot, a szeretetet és a jó életet. Manapság azonban már elkezdtük látni, hogy ez a sok törekvés, próbálkozás értelmetlen volt.

Miközben minden egyes generáció előrehaladottabbá válik materiális értelemben, mindegyik egyre mélyebben szenved. Manapság a kábítószerek és az antidepresszáns gyógyszerek korlátlan használata arra szolgál, hogy megpróbáljunk elmenekülni generációnk belső ürességének a szimptómáitól, tüneteitől.

Minden pillanatban a média és a marketing újabb és újabb kecsegtető ajánlatokat mutat számunkra, amelyek után elkezdünk rohanni, hogy kielégítsük ezeket a művi vágyakat. Ez lehet egy új ruházat, új autó, ház, jobb állás, akadémiai cím, tengerentúli utazás vagy akár vacsora egy jó étteremben. Azonban mindegyik alkalommal, amikor megszerezzük azt, amit akarunk, akkor az élvezet röviddel később már el is tűnik és mi megint ott állunk azon csodálkozva, hogy „Mi jön ezután? Mit kaphatok még?”, és a hajsza újra kezdődik.

„Mennyi ideig tart ez még?” Ma egyre több ember teszi fel ezt a kérdést, és nem csak ezt, hanem azt is, hogy: „MIÉRT?”

Az életünk miért pontosan úgy zajlik, ahogyan az jelenleg zajlik?

Miért vagyunk mi állandó versengésben soha nem találva megnyugvást?

Miért válik minden unalmassá, íztelenné miután megszereztük azt, s általánosságban tényleg ez az, amiről az élet szól, és mi semmit nem tehetünk ezzel kapcsolatban? Miért van mindezekre nekünk szükségünk?

Korábban nem létezett ilyen állapot, vagyis az, amikor ezek a kérdések az élet értelméről és céljáról ilyen sok emberben jelentek meg egyszerre. A múltban mi egyszerűen nem kérdeztünk ilyeneket. Éltünk mivel megszülettünk. Ezzel szemben manapság ezek a kérdések egyszer csak megjelennek bennünk minket nyugtalanná téve, szurkálva bennünket hátulról, majd évekig tartó keresés után előbb vagy utóbb eljutunk a kabbala bölcseletéhez, ahhoz a bölcsességhez, amely megtanítja nekünk, hogy hogyan kaphatunk többet életünkből.

Korábban nem volt szükségünk a kabbalára, ennél fogva az rejtettségben maradt. Csakhogy ma ez a tömeges igény az elsődleges oka annak, hogy a kabbala megjelent a mi generációnkban.

A második oka ennek ma az a különleges helyzet, amelyben találjuk magunkat. A technológia és a média fejlettsége a világot globális, kicsiny faluvá változtatta, melyben mindannyian egymástól teljesen függővé váltunk. Ugyanakkor az egonk és a kölcsönös gyűlöletünk egyre erősebb lett.

Manapság alig lehetséges már, hogy egyáltalán elviseljük egymást, akár a legegyszerűbb személyes szinten is, ahol már minden egyes családtagnak saját szobára van szüksége, továbbá külön autóra, és gyakorlatilag mindenkinek már saját otthonra. Az emberek nagyon nehéznek találják azt, hogy fenntartsanak emberi viszonyokat és a válások száma iszonyatos mértékben növekszik. A klasszikus családi egység világszerte szétesik.

Együtt élünk összezsúfolva ezen a kicsiny bolygón, miközben alig bírjuk elviselni egymást; az állandó kölcsönös harcban, háborúban nem vagyunk képesek hosszútávú viszonyt kiépíteni egymással. A tömegpusztító fegyvereknek a mennyisége világszerte óriási mértékben megnövekedett és egy olyan törékeny állapothoz jutottunk, ahol körülöttünk minden instabillá és kiszámíthatatlanná vált.

Mondhatjuk azt nyugodtan, hogy elveszítettük azt a képességünket, hogy a világot irányítsuk.

Ahogy előre tekintünk (amennyiben ugyanezen az úton haladunk tovább), akkor nem valószínű, hogy képesek leszünk túlélni; és ha túlélünk akkor milyen világot hagyunk a gyermekeinkre?

A mai generáció az első, ahol az emberek már nem hisznek abban, hogy a gyermekeiknek jobb életük lesz, mint a sajátjuk.

Ebben a sötétedő háttérben a Zohár könyve és a kabbala többi forrásanyaga elkezd feltűnni. Ezek a művek elmagyarázzák azt nekünk, hogy a jelenlegi helyzetet a bölcsek már megjósolták.

Az első alkalom (amikor hasonló jelent meg a világban) több ezer évvel ezelőtt történt az ősi Babilonban.

A bibliai történet Bábel tornyáról azokat az embereket írja le, akik összegyűltek ezen a helyen, és egy olyan tornyot akartak építeni, amelynek a teteje eléri az eget. Ez szimbolikus kifejezése volt annak a hatalmas önzőségnek, amely akkor megjelent közöttük, és egy kölcsönös függőséggel együtt járó egybehangzó, viszonzott gyűlöletet jelképezett. Pontosan ez az az időszak, amikor a kabbala bölcsessége először jelent meg az emberiség számára. Ez a bölcsesség egy nagyon egyszerű dolgot javasol. Azt mondja, hogy amellett a valóság mellett, amelyet mi jelenleg érzékelünk létezik egy másik is, egy sokkal kiterjedtebb, Magasztosabb Valóság; és ebből a Magasztosabb Valóságból Erők terjednek ki a mi világunkba, hogy azt irányítsák. Az a fejlődés, amelyet elértünk a korábbi generációk során arra szolgált, hogy eljuttasson minket abba az állapotba, amikor képesek leszünk felismerni azokat az Erőket, melyek hatnak ránk és irányítják a világunkat.

Amikor felfedezzük ezt a Magasztosabb Valóságot, akkor megértjük majd, hogy a több ezer éves fejlődésünk csak arra szolgált, hogy elég tapasztalatot gyűjtsünk, hogy elkezdhessük érzékelni ezt a kiterjedtebb, többdimenziós valóságot. Ennélfogva nem maradunk majd meg ebben a korlátozott állapotban, ahol most élünk és halunk életciklusokon keresztül; ehelyett megismerjük majd, hogy a valódi élet örökkévaló, korlátlan és többdimenziós.

 

Az ember arra lett teremtve, hogy felemelkedjen a mennyekbe”

Rabbi Menahem Mendel Kotzk-ból

 

Az ősi Babilonban Ábrahám, a patriarcha, Caldean államának Ur városából származó lakosa volt az, aki felfedezte, hogy az emberiség fejlődési programja minket egy új valóság felé vezet. Ábrahám volt az, aki felismerte, hogy a végén az ember világi, evolúciós materializációja kimeríti magát és az emberiség felfedezi majd, hogy létezik egy másik célja vagy értelme az életnek, amely majd túlmegy korporális vágyaink kielégítésén, és enélkül a magasztosabb cél nélkül életünk a földön értelmetlenné és céltalanná válik.

Ábrahám felfedezte, hogy a materiális evolúció végén kezdődik majd a spirituális evolúciónk. Ahogy ő maga kimerítette az összes emberi vágyat, amellyel megszületünk, egy új vágy ébredt fel benne, mégpedig az, hogy megértse az élet értelmét.

A kabbalában az ember összes földi vágya úgy van tekintve, mint a „szív”, míg az a vágy, amely arra szolgál, hogy felfedezzük az élet értelmét, úgy van leírva, hogy „a szívben található pont”.

„A szívben található pont” egy olyan vágy, amely felébred a szívünkben és elkezd minket „felfelé” vonzani. Ez az új vágy vezette Ábrahámot arra, hogy felfedezze a teljes valóságot, a spirituális valóságot.

 

Ábrahám bölcsessége van a kabbala bölcsességének nevezve. Leírja a Természet Erőinek hálózatát, és mi hogyan lehetünk képesek tanulmányozni azt a programot, melyen keresztül ezek az Erők befolyásolnak minket.

A kabbala bölcselete leírja a szabályokat, Erőket és a Felső Világ formuláinak munkáját.

A kabbala elmagyarázza, hogy a Valóság hogyan kezdett el kiterjedni az úgynevezett Ein Sof (Végtelenség) világából az Adam Kadmon (Ősi Ember), az Atzilut (Kibocsátás), Beria (Teremtés), Yetzira (Formázás) és Assiya (Cselekvés) világain keresztül egészen a mi világunkba. Arról beszél, hogy a lelkek hogyan ereszkednek alá és „öltöznek bele” ebben a világban testekbe, továbbá azt, hogy hogyan okozzák azt később, hogy a lelkünk képes legyen felemelkedni innen vissza az Ein Sof világába.

Ábrahám volt az első kabbalista aki elkezdte az embereket tanítani, hogy hogyan fedezzék fel a lelket és fokozatosan hogyan érzékeljék a Magasabb Világokat ezen a lelken keresztül. Öt Felső Világról beszélünk, mindegyik öt belső szinttel rendelkezik, és mindegyik szint további öt részre van felosztva. Ez 5x5x5, azaz mi 125 szinten keresztül emelkedünk érzéseinken, megértésünkön és elérésünkön keresztül, ameddig fel nem fedezzük a teljes és tökéletes Valóságot.

Ez a folyamat az alatt történik, miközben mi még mindig itt vagyunk a materiális, biológiai testünkben, ebben a világban. Amikor elérjük ezeket a Magasabb Világokat, akkor a valóság sokkal szélesebbé válik, és elkezdjük majd érezni azokat az Erőket melyek abban a világban működnek, ahol találjuk magunkat.

Mindez hasonlítható egy hímzett képhez: az elülső oldalon magát a képet látjuk, míg a hátoldalon az összes „kapcsolatot”, vagyis a nagyon intrikált hímzéseket, melyek az elülső oldalon lévő képet hozzák létre. Amikor megfigyeljük a világot, hogy abban mi történik, akkor egyszerűen csak egy nagyon felületes képet látunk. Azonban kabbala bölcsessége segít minket abban, hogy elkezdjük a képet „mélységében érzékelni”. Ez azt jelenti, hogy elkezdjük megérteni a dolgok közötti kapcsolatot, ­hogy a dolgok miért történnek, tov

Más szóval, mi nem csak a világ képét kezdjük majd el látni, hanem a mögötte lévő működési rendszert is. Csakis ekkor leszünk majd képesek életünket, sorsunkat irányítani és elérkezni egy tökéletes állapotba.

A kabbala bölcselete elmagyarázza, hogy az életünk olyan módon van felépítve, hogy mindenfajta problémák jelennek meg benne, nem hagyva nekünk más választást mint azt, hogy megismerjük ezt a működési rendszert. Amennyiben nem érjük el a magasabb dimenziót, és nem fedezzük fel az Erőket, amelyek befolyásolnak minket, és nem kezdjük el irányítani az életünket ezeken az Erőkön keresztül, akkor nem leszünk képesek megbirkózni az életünkkel. Ezért van az, hogy ez a bölcsesség most megjelenik számunkra, hogy megismerhessük a Felső Világokat.

A kabbala elmagyarázza mindazt, ami az emberiség történelme során történt, hogy miért így fejlődtünk, ilyen módon és nem másképp, hogy miért történtek meg a háborúk és a különböző alapvető változások, amelyek a történelem során bekövetkeztek. A bölcsesség ugyancsak említi a jövőt és elmagyarázza azt, hogy hogyan lehetünk képesek mostantól kezdve tovább fejlődni.

Két út áll előttünk: 

  • Az út, amikor a rossztól menekülünk.

A negatív erőn keresztül fejlődve, mert állandóan hátulról szúr, ütlegel minket, ugyanúgy, ahogyan eddig az emberiség fejlődési útján fejlődtünk. Mi állandóan felfedezzük, hogy valami hiányzik, valami baj van és akkor nincs más választásunk mint, hogy elmeneküljünk a negatív állapotból és változásokat eszközöljünk.

  • Az út, amikor a jó felé vonzódunk.

A pozitív erőkön keresztül fejlődjünk, melyek minket előre húznak.

A kabbala bölcselete azt ajánlja számunkra, hogy az által fejlődjünk tovább, hogy felfedezzük a jó életet és akkor megértjük majd, hogy hogyan juthatunk el ehhez egy csodálatos kalandon keresztül.

 

A kabbala bölcsei már előre megjósolták jelenlegi állapotunkat.

Ők tudták azt, hogy a kabbala nélkül a világ nem lesz képes túlélni.

Ők a XX. század végére mutattak, mint arra az időre, amikor a bölcsesség ismét megjelenik majd a világban. Elmagyarázták, hogyha mi nem lépünk át a negatív fejlődésről a pozitívra, akkor kegyetlenül kényszerítve leszünk a Természet Erői által.

/lábjegyzet 1.)

Mi manapság nem csak szociális szinten nézünk szembe a problémákkal, hanem ökológiai, természeti szinten is. Vulkán kitörések, földrengések, cunamik, hurrikánok, erdőtüzek, elviselhetetlen hőhullámok és vacogtató hideg támad ránk. Mindezek azért jönnek, hogy kényszerítsenek bennünket a továbbfejlődésre. A Természet egyenlőre negatív erőkön keresztül ráz fel minket, hogy mi képesek legyünk a pozitív erőt a kezünkbe venni. A továbblépéshez először is fel kell fedezzük azokat az Erőket, melyek leereszkednek a Felső Világokból, hogy befolyásoljanak minket. Meg kell tanuljuk azt, hogy hogyan hatolhatunk be a Természet Felső Rendszerébe annak érdekében, hogy irányíthassuk ezeket az Erőket. Amikor a technológiát fejlesztjük tovább, hogy javítsuk életünket, még akkor is először a természetet kell tanulmányozzuk, hogy felfedezzük a rejtett törvényeket, amelyek abban rejtőznek és amelyek a természetet irányítják. Mivel azonban a kabbala még magasabb Erőkről beszél, melyek jobban rejtettek, ezek felfedezése sokkal bonyolultabb, mint egy egyszerű technológiai folyamat. Mindez egy rendkívül érdekes folyamat és majd kitérünk erre, hogy ez hogyan is történik a következő fejezetben.

 

Ez a bölcsesség se nem több, se nem kevesebb, mint a gyökerek, eredetek szekvenciája, melyek lecsüngenek ok és okozat formájában, meghatározott törvények által összefonódva egyetlen magasztos céllá, mely úgy van leírva, mint a Teremtő felfedése az Ő teremtményei számára ebben a világban. ”

Baal HaSulam, “A Kabbala Bölcsességének Esszenciája”

 

Ábrahám ideje óta kb. 3800 évvel ezelőtt-től kb. 2000 évvel ezelőttig a kabbala ismerete csak Izrael nemzete számára volt ismert. A második templom pusztulása óta (2000 évvel ezelőtt) egészen a mi generációnkig a kabbala rejtve maradt a publikumtól és titokban lett átadva generációról generációra maroknyi kabbalisták által.

Amíg a kabbala el volt rejtve, az idő alatt különböző stigma lett rá tapasztva, az emberek miszticizmusnak, boszorkányságnak, mágiának tartották. Senki sem tudta, hogy valójában miről is szól ez a tudomány, ennélfogva fals véleményeket alkottak róla. Mindemellet manapság kialakult egy nagyon kifizetődő iparág, mely a kabbala nevet felhasználja annak érdekében, hogy olyan szolgálatokat és termékeket ajánljon, áruljon, melyeknek abszolút semmi köze nincsen a kabbala bölcseletének aktuális esszenciájához, valóságához.

A mi időnkre a rejtettség befejeződött. Ma a kabbala eredeti bölcsessége jelenik meg mindenki számára kortól, nemtől, vallástól és fajtól függetlenül. A kabbala egy magasztos tudomány, nem tartozik egyik valláshoz vagy hittanításhoz sem és nem állít fel semmilyen határokat vagy korlátozást senki számára, aki ezt tanulmányozni akarja. Bárki, aki szeretné megérteni a világot ahol élünk, hogy megismerje a lelket, hogy megismerje saját sorsát, hogy megtanulja hogyan vegye kezébe az e fölötti gondviselést, az nyugodtan tanulhatja a kabbalát.

„Amennyiben az én nemzetem odafigyelt volna rám… ,akkor mindannyian belemerülnének a Zohár könyvének a tanulmányozásába…Akár 9 éves kortól kezdődően.” /lábjegyzet: 2.)

Mindezt Rabbi Yitzhak Yehuda kabbalista mondta Komarno-ból a XIX. század elején. Őt követően más kabbalisták is javasolták ennek a bölcsességnek a tanítását egészen korai gyermekkortól magyarázatot adva a gyerekeknek az őket körbevevő világról, azokról a kapcsolatokról, melyek a világ különböző részeit összekötik és azokról az Erőkről, melyek azt befolyásolják. Egy ilyen oktatáson keresztül egy magabiztos emberi lényt lehet nevelni, aki összekapcsolódhat a bőség forrásával érezve, hogy irányíthatja saját életét. Egy ilyen személy megismeri majd, hogyan használja föl a legpozitívabban ezeket az Erőket és megérti majd, hogy az Élet korlátlan.

 

A Szent Zohár az Ein Sof-hoz (Végtelenséghez) kapcsolódik

Rabbi Moshe Israel Bar Elijahu, Izrael Maradéka. [3]

 

A Zohár könyve a kabbala legfontosabb írása. Pontosan akkor íródott, amikor a kabbala egy nyílt doktrínából egy rejtett tudománnyá vált. A Zohár szerzői tudták, hogy a világnak szüksége lesz majd erre a könyvre 2000 évvel később, ennélfogva azonnal elrejtették azt a megírása után.

A Zohár könyve aktuálisan a mi generációnknak íródott, hogy kimenekítsen minket a jelenlegi „spirituális száműzetésből”, abból a képtelenségből, hogy érzékeljük a Felső Erőt és a Valóság kiterjedését. Amennyiben mi javítani akarunk helyzetünkön, akkor a Zohár könyvét a legfontosabb könyvvé kell tegyük a világban, mivel a Zohár sokkal több mint egy egyszerű könyv. Ez egy eszköz, amely összekapcsol minket a Felső Erővel.

Amikor megtanuljuk, hogy hogyan olvassuk a Zohár könyvét megfelelően, akkor felfedezzük majd azt, hogy ez a mű egy eszköz arra, hogy megkapjuk a bőséget, és akkor majd meglátjuk annak segítségével, ahogy minden megváltozik; fokozatosan elkezdjük majd érezni, hogy létezik egy másik Erő, egy magasabb, egy jó Erő, mely körbevesz minket és, hogy az egész levegő „át van itatva” ezzel az Erővel.

Befejezésként a Természet elhozott minket az emberi fejlődés egy különleges pontjához egy lépéssel a létezés egy új szintje előtt. Hamarosan egy minőségi ugrást teszünk a spirituális szintre és ezért van az, hogy az ugródeszka – a kabbala bölcsessége elsősorban a Zohár könyvével – megjelenik ma előttünk.

 

Az emberi lélek mélységében az Úr hangja állandóan hívogat. Az élet zűrzavara néha elaltatja a lelket, hogy az ne hívja ezt a hívó hangot az ember életének nagy részében. De mindez nem képes kiszakítani az alapot, a gyökeret és annak a hangnak az esszenciáját, mely valójában az emberi élet legfontosabb magja…

Még azokban is, akik megpróbálnak elmenekülni megpróbálva ezt a hangot elnémítani, a menekülés és a némítás csak még jobban felfedi a lélek eredendő kapcsolatát azzal a magasztos hanggal, mely hang soha nem hagyja abba hümmögését, hogy a szívükben a sóvárgást felkeltse. Valóban bármely erőfeszítés, hogy attól elmeneküljünk, az összes taktika, hogy ezt elnémítsuk az hiábavaló.”

Rav Raiah Kook, A Raiah Kincsei, 113. oldal

 

Lábjegyzetek

[1]A kabbalisták a két rendelkezésünkre álló útra, melyekkel felfedhetjük a Felső Világokat úgy utalnak, mint a Tóra útja (a Fény útja) vagy a Szenvedés útja.

Baal HaSulam az „Utolsó generáció írásai” című művében elmagyarázza ezt a következő módon:

„Két út áll előttünk, hogy felfedezzük a teljességet: a Tóra útja és a Szenvedés útja. Ennélfogva a Teremtő az emberiségnek technológiát adott, ameddig ők fel nem fedezték az atom-, és hidrogénbombákat. Hogyha az a teljes pusztulás, amit ez a kétfajta bomba hozhat nem lenne nyilvánvaló a világunkban, akkor várhatunk még egy harmadik, vagy akár negyedik világháborúra és így tovább. Ezek a bombák majd megteszik feladatukat és akkor a túlélők, akik megmaradnak a pusztulás után belátják majd, hogy nincs más választásuk mint, hogy magukra vegyék ezt a munkát. Ugyanakkor, ha a Tóra útját választjuk, akkor minden rendben lesz. De ha nem, akkor kénytelenek leszünk a szenvedés útját járni.”

Ha többet akarunk erről a témáról olvasni, akkor olvassuk Baal HaSulam Bevezető a Zohár könyvéhez című művét, (16. pont), vagy a Bevezető az élet fája című könyvhöz (7. pont) és a Béke esszét.

[2]Rav Yitzhak Yehuda Komarnoból, Nocher Heszed (A kegyelem megtartása, 4. fejezet, 20. tanítás)

[3] Rabbi Moshe Bar Elijahu, A kapcsolat kapuja, 1-ső kapu, 5. ima, 2. cikk

Window to the Heart

From the book “Attaining the Worlds Beyond” (If you want you can order a hard copy here)

 

It is clear that, since the creation of the world, humanity has suffered torment and pain in such magnitude, it has often been worse than death itself. Who, if not the Creator, is the source of that suffering?

Throughout history, how many individuals have been willing to suffer and endure any pain in order to attain superior wisdom and to achieve spiritual elevation? How many of them voluntarily subjected themselves to unbearable agonies for the sake of finding at least a drop of spiritual perception and understanding of the Higher Force, and for the sake of uniting with the Creator to become His servant?

Yet they all lived out their lives without ever receiving a response, and without any visible achievements. They left this world with nothing, just as they had come into it.

Why did the Creator ignore their prayers? Why did He turn away from them and scorn their suffering? All of these human beings subconsciously realized that there is a higher purpose to the universe, and to every event that takes place. This realization is called the “drop of unification” of an individual with the Creator.

In fact, despite their immersion in egoism and their unbearable torment when they sensed the Creator’s rejection, they suddenly felt a window opening in their hearts, which until then had been closed to the truth. Up until that moment, their hearts had been incapable of feeling anything but their own pain and desires.

This window revealed that they were deemed worthy to experience and feel that longed-for “drop of unification,” penetrating each heart through its broken walls. Hence, all their qualities were altered to the opposite, to resemble the qualities of the Creator.

Only then did they realize that they could unite with the Creator only while in the depth of their suffering. Only then could they grasp Oneness with the Creator, since His Presence was there, as well as the “drop of unification” with Him.At the moment of experiencing this insight, the Light became evident to them and filled their wounds.

Precisely because of these wounds of perception and cognizance, and because of the terrible, soul-tormenting contradictions, the Creator Himself filled these people with such an unbounded, wonderful bliss that nothing more perfect could be imagined. All of this was given to make them feel there was some value to their suffering and agony. It was required in order for them to experience the ultimate perfection.

Once having achieved this state, every cell in their bodies convinced them that anyone in our world would be willing to go through unthinkable torment to experience, at least once in a lifetime, the bliss of being united with the Creator.

Why, then, is the Creator silent in response to human pleas for relief? This can be explained as follows: people are much more concerned with their own progress than with glorifying the Creator. Thus, their tears are empty, and they leave this world just as they entered it, with nothing.

The final fate of every animal is eradication, and people who have not perceived the Creator are as animals. On the other hand, if one concerns oneself with glorifying the Creator, He will reveal Himself to that person.

The “drops of unification,” which fulfill the purpose of creation, flow into the hearts of those who are concerned with the Creator’s glory and love. They flow into those who, rather than complain about the unfairness of Divine rule, are completely convinced in their hearts that all the Creator has done is ultimately for their own good.

The spiritual cannot be divided into separate parts; we can comprehend the whole only a part at a time, until we comprehend it all. Therefore, the success of our spiritual endeavors depends on the purity of our yearning. The spiritual Light flows only into those parts of our hearts that have been cleansed of egoism.

When we look objectively at the nature of our existence and at all that surrounds us, we can more fully appreciate the wonder of creation. According to Kabbalists, who communicate directly with the Creator, His existence has important implications for us. If the Creator in fact exists, and if He generates all the circumstances that affect our lives, then there is nothing more logical than trying to maintain as close a contact with Him as possible.

However, if we tried hard and actually succeeded in doing so, we would feel as if we were suspended in air, without any support, since the Creator is concealed from our perception. Without seeing, feeling, hearing, or receiving some sensory input, we would be engaged in a one-way effort, screaming into empty space.

Then why did the Creator make us in such a way that we cannot perceive Him? Moreover, why should He hide from us? Why, even when we appeal to Him, does He appear not to respond, preferring instead to affect us in a way that is hidden from us, concealed behind nature and our environment?

If He desired to correct us, that is, to correct His own “error” in creation, He could have done so long ago, either directly or indirectly. If He revealed Himself to us, we would all see and appreciate Him to the degree allowed by our senses and the intelligence with which He created us. Surely then we would know what to do and how to act in this world, which was supposedly created for us.

Furthermore, paradoxically, as soon as we strive to reach the Creator, to perceive Him, to come closer to Him, we feel our yearning for the Creator vanish, disappear. But if the Creator directs all of our sensations, why then does He specifically dissolve this yearning in those who desire to perceive Him.

And not only that: Why does he put all possible manner of obstacles in our path? Those of us who attempt to come closer are often met with His rejection. Indeed, He may even inflict years of suffering on those who seek Him.

Occasionally, we might even feel that the pride and arrogance that we are told to rid ourselves of, is infinitely more characteristic of the Creator! After all, if the Creator is merciful, especially to those who seek Him, why don’t we receive a response to our tears and appeals?

If we can alter something in our lives, it means that He has given us the free will to do it. But for reasons we do not understand, He did not endow us with sufficient knowledge to avoid the suffering that accompanies our existence and our spiritual development.

On the other hand, if there is no free will, then what can be more harsh than making us senselessly suffer for years in the cruel world that He created? Certainly, such grievances are infinite in number. And if the Creator is the cause of our condition, then we have much to criticize and blame Him for, which we do, when we experience pain and suffering.

The Creator sees all that goes on in our hearts. When we are displeased with something, the feeling of dissatisfaction can be interpreted as blaming the Creator, even if the blame is not directly addressed to the Creator, or even when we do not believe in the existence of the Creator.

Each of us is correct in maintaining whatever our beliefs are in our present condition, regardless of what that belief is. This is because we maintain only what we feel to be true at that moment, as well as what we have analyzed with our own minds.

However, those of us with vast life experience know how drastically our views can change throughout the years. We cannot say that we were wrong before, but now we are right; we must realize that today’s point of view may be proven wrong tomorrow. Therefore, the conclusions that we draw from any situation are correct for that particular situation; yet, they can be directly opposite to the conclusions we will draw in other situations.

By the same token, we cannot assess other worlds or their laws, or judge them based on our own current criteria – the criteria of our world. We do not possess supernatural intelligence or perception, and we err constantly even within the boundaries of our own world. Thus, we cannot draw conclusions about the unknown and pass judgment on it.

Only those of us who possess the requisite supernatural qualities can make correct judgments concerning what exists above and beyond the natural. Those who possess both supernatural qualities and our own qualities can more closely describe the supernatural to us. Such a person is known as a Kabbalist – a person of our world, created with the same qualities as each of us, but also endowed with other qualities from Above that permit this person to describe to us what goes on in the other worlds.

This is why the Creator has allowed certain Kabbalists to reveal their knowledge to vast numbers of people in society, in order to help others communicate with Him. In a language we can understand, Kabbalists explain that the structure and function of reason in the spiritual, heavenly worlds are based on laws that are different from – and opposite in nature to – our own laws.

 

 

From the book “Attaining the Worlds Beyond”

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit, sed diam nonummy nibh euismod tincidunt ut laoreet dolore magna aliquam erat volutpat.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit, sed diam nonummy nibh euismod tincidunt ut laoreet dolore magna aliquam erat volutpat.

Order here

Perceiving the Creator

Generations come and go, yet every generation and every individual asks the same question about the meaning of life. This happens especially at times of war and global suffering, and during periods of misfortune that befall each of us at some point in our lives. What is the purpose of life, which is so costly to us? And shouldn’t the absence of suffering be deemed as happiness?

In the Talmud’s, Ethics of the Fathers, it says: “Against your will you are born, against your will do you live, and against your will you will die “

Each generation has had its share of misfortune. There are some among us who have lived through the Depression, through war, and through postwar turbulence. But I see my generation, being full of problems and suffering, unable to establish itself, and unable to find itself.

In this atmosphere, the question regarding the meaning of our lives stands out particularly clearly. At times it seems that life is more difficult than death itself; therefore, it is no surprise that Ethics of the Fathers states, “Against your will do you live….”

Nature created us, and we are forced to exist with the qualities that were imposed upon us. It is as if we were only semi-intelligent beings: intelligent only to the degree that we are aware that our actions are determined by our inherent characteristics and qualities, and that we cannot go against them. If we are at the mercy of nature, then there is no predicting where this wild, unreasonable nature can lead us.

Our natures are responsible for constantly causing conflicts between individuals and entire nations, who, like wild animals, are engaged in a vicious struggle of the instincts. Yet, subconsciously, we cannot accept a comparison of ourselves with primitive beasts.

If, however, the Divine force that created us does exist, then why do we not perceive it, why does it conceal itself from us? For if we knew what It required of us, we would not commit those mistakes in our lives for which we are punished by suffering!

How much easier would life be if the Creator were not concealed from human beings, but were clearly perceived and seen by each and every one of us! Then, we would have no doubt of His existence. We would be able to observe the effects of His Providence on the surrounding world; realize the cause and purpose of our creation; clearly see the consequences of our actions and His response to them; be able to discuss all of our problems in a dialogue with Him; ask for His help; seek His protection and advice; complain to Him about our troubles, and ask Him to explain why He treats us as He does.

Finally, we would consult with Him for advice concerning the future; we would constantly be in contact with Him and we would be correcting ourselves in accordance with His advice. In the end, He would be pleased and we would benefit as well.

Just as a child is aware of its mother from the moment of its birth, so we would be aware of the Creator. We would learn the correct way of life by observing His reactions to our actions, and even to our intentions. We would perceive the Creator to be just as close as any mother, since we would see Him as the source of our birth, as our parent, and as the cause of our existence and that of all future life.

If the above were so, we would have no need for governments, schools, or educators. The existence of all nations would essentially focus on a wonderful and simple coexistence for the sake of a common cause apparent to all: our spiritual unification with the openly visible and perceivable Creator.

Everyone’s actions would be guided by clear spiritual laws, called “the commandments,” and everyone would obey them because disobeying the commandments would obviously mean inflicting harm on the self, equivalent to jumping into a fire or off a cliff.

If we could clearly perceive the Creator and His Providence, we would have no difficulty in performing the hardest of tasks, for the personal benefit derived from these tasks would be apparent. It would be as if we were giving all our possessions to a stranger without thinking twice about the present or future.

Yet, this would present absolutely no problem, since being aware of the Divine rule would enable us to see the benefits of acting selflessly. We would know that we were in the power of the kind and eternal Creator.

Just imagine how natural it would be (and also how unnatural and impossible it is in the present condition of Divine concealment) to give ourselves fully to the Creator, to surrender all of our thoughts and desires to Him without reservation, and to be what He wants us to be.

We would not have the least concern for ourselves, and would give no thought to ourselves. In fact, we would cease to be aware of our own selves and would transfer all our feelings from ourselves to Him, trying to approach Him and to live by His thoughts and His will.

From the above, it should be clear that the only element lacking in our world is our perception of the Creator. The attainment of such a perception should be our sole purpose in this world. This is the one goal we should spare no effort to achieve, for only when we can perceive the Creator can we receive His help. This would save us from both the calamities of this life and from a spiritual death, thereby according us spiritual immortality without having to return to this world.

The method of searching for our perception of the Creator is known as “Kabbalah .” Our perception of the Creator is called “faith.” However, we often mistakenly believe that faith implies groping in the dark, without seeing or perceiving the Creator.

In fact, faith means exactly the opposite. According to Kabbalah, the Light of the Creator that fills a person, the Light of the connection to the Creator, the Light that gives a feeling of unification with Him (ohr hassadim) is known as “the Light of faith,” or simply, faith.

Faith, the Light of the Creator, gives us a sensation of being linked to the eternal. It brings us an understanding of the Creator, a feeling of complete communication with Him, as well as a sense of absolute security, immortality, greatness and strength. It becomes clear that deliverance from our temporal existence and from our suffering (caused by our futile pursuit of transient pleasures) lies only in our attaining faith, through which we will be able to perceive the Creator.

In general, the only cause of our misfortunes, and of the worthless and temporal nature of our lives, is our failure to perceive the Creator. Kabbalah impels us towards Him by teaching us: “Taste and see that the Creator is good .” The aim of this text is to guide you through the initial stages of the path to perceiving the Creator.